A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Nagyon régen láttam az m1 -en egy műsort, amiben J. Goldenlane (alias Goldman Júlia) volt a vendég. Néhány telefonáló azt kérdezte, hogy melyik regényét ajánlaná azoknak, akik még nem olvastak tőle semmit, de szeretnének. Az írónő erre azt felelte, hogy tőle első regénynek az Isteni balhé -t ajánlaná. Nem értettem miért, és én nem is azt olvastam elsőnek, de pótoltam :)
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Sol városában sokféle fajta ember megfordul a katonáktól a csavargó tolvajokig mindenki. Átlagosnak tudható be, ha valakit meglopnak, vagy elvernek, vagy éppen védelmi pénzt kérnek az illetőtől.
Thani egy piti tolvaj, aki mindig mindent sikeresen megúsz. Azonban elkapják, de ismét szerencséje lesz, ugyanis színre lép Q al Aquim, a hős lovag, a többszörösen kipróbált harcos, aki legyőzhetetlen, és mindenkit helyre rak, aki a lányt bántaná. Eztán közösen folytatják útjukat, és Thani, aki nem képes megmaradni a hátsóján mindig gondoskodik arról, hogy Q -nak legyen dolga, és emberek, akiket helyre kell tennie...
Ráadásul olyan küldetésre mennek, ami piszok veszélyes, és mindenki kételkedik benne, hogy a lány lenne a kiválasztott...
Vélemény:
Mivel megvan/megvolt mind a két része a könyvnek, de az egyik a könyvespolcomon pihent, míg a másik a világ másik felére kísért engem, ezért kapartam a falat, mikor befejeztem az Isteni balhé -t, és szidtam magam, hogy a folytatás naná, hogy nem áll kézre... Nem azért voltam dühös magamra, mert annyira folytatásért kiált ez a kötet, hanem azért, mert egyszerűen érdekelt, hogy ebből mit hozhat még ki az írónő.
A stílus közvetlen, a szereplők szokványosak, a szituációk kalandosak, izgalmasak, érdekesek. Egy lovag, aki (tök komolyan veszi magát) mindent kifizet, amit a tolvaj lány elcsen, vagy tönkre tesz. Persze akadnak támogatók, és ellenségek (ezek dögivel). És főhőseink átverekszik magukat, amin csak lehet...
A szereplők nem tökéletesek (mármint vétenek hibákat, meg cselekszenek jót is stb...), de ezért lehet szeretni őket. Thanit egész megkedveltem. Gyermeki - noha a korát csak számolgathatjuk, konkrétan nincs leírva, mennyi idős -, csacska, felelőtlen és miegymás elmondható róla. Mindig a lopáson jár az esze, és kedvenceim voltak azok a párbeszédek, amik a "nadrágfelgyújtós" eset (ezt lehet olvasni a kötet hátsó borítóján), illetve a későbbi "öcsike vs. bátyus" ügy után folytatódtak le Thani és Q között.
Ami a könyvben igazán megfogott az az, ahogy az írónő leírja a dolgokat: csak humorosan, lazán, közvetlenül. Olyan mesélgetős.
Ami még elnyerte tetszésemet (talán azért, mert ez nálam még újdonságnak nevezhető): a történetben Thani és Q E/1 -ben mesélik (felváltva) a sztorit, így beláthatunk mind a kettő fejébe. Minden páratlan rész Thani szemszöge, minden páros pedig Q szemszögét mutatja be. Amit már az egyik elmondott, azt a másik csak tényszerűen vázolja, majd egy kicsit folytatja a történetet, ahogy ő látta, végül átpasszolja a mesélés jogát a másiknak... Ettől még érdekesebb a kötet, és így kerek egész képet kapunk arról, hogy például, amíg főhőseink külön utakat róttak, addig mit csinált a másik, illetve, ha az egyik főhősünk monológjában volt olyan rész, hogy "nem hallottam mit beszélt XY emberkével", a következő fejezetben úgyis kiderül, mert akkor ugye a staféta a másik főhősé, és olyankor ezekre is fény derül. Az írónő jól bánt ezzel a váltogatással. Már volt szerencsém hasonlóhoz, de ott nem nyerte el a tetszésemet az, hogy a nézőpontok között ugrálnak, itt viszont nem zavart.
A könyvet annyira nem nevezném izgalmasnak, mert nincs nyomozás, az olvasónak nem kell kitalálni semmit, csak elmerülni az események között, és azok sodorják magukkal...
Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, mert tetszett a kötet, kikapcsolt (szó szerint értendő), és szórakoztatott, és megnevettetett, és nagyon tudtam azonosulni Thanival (talán azért, mert hasonlítunk egymásra pár dologban).
A folytatást sem hagyom el, ennél vétek lenne...
Ha pontban fejezném ki: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése