2017. november 6.

Témázunk - november

3 megjegyzés

Ülök a padon, arra gondolok
Egy hét múlva ilyenkor landolok.
Géppel utazok, fapados járattal
Faragom fát tehát kezemmel-lábammal.

Ez a pad később jó lesz arra majdan,
hogy ezernyi világot bejárjak, mint hajdan.
Szeretnék olvasni könyveket, regényeket
De idő szűkében sajnos ezt nem mindig lehet.

Szeretnék látni még ezernyi világot,
Természetet, állatokat, fákat, virágot.
Kalandjaim osztanám itt a blogon,
Életbelit, könyvest minden fokon.

Ha egésznap tehetném, egy padon ülnék,
Mit mindenféle párnákkal kibélelnék.
Olvasnék, írnék egész álló napon,
Míg magamat halálra nem unom.

Az embernek viszont élnie is kellene,
Nem csak könyvekben, a való életbe.
Úgyhogy nem tehetem meg, hogy fütyülök,
S hogy egész álló nap a padon ülök.


Akik még témáznak:
Nima
Nikkincs
Czenema
Heloise
PuPilla
Folytatás...

2017. november 5.

Viola Judit - Sűrűsödnek a fellegek (Sasok a viharban 2.)

0 megjegyzés

Újabb könyves élménnyel gazdagodva jelentkezem. A szerző már bizonyára ismerős azoknak, akik követik a blog eseményeit.

Viola Judit neve akkor merült fel nálam, mikor az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent a Sasok a viharban című regénye.

Ezúton is köszönöm a kiadónak, hogy lehetővé tették, hogy kezembe jusson a folytatás.


Az Aba nembéli testvérek története folytatódik, útjuk megint keresztezi egymást, méghozzá jobban mint valaha. Mivel László nem szeretné, hogy megkoronázzák, megszervezné saját elrablását, hogy ellenszegüljön anyja akaratának. Legjobb barátjához fordul, akit ezek után meg lehetne vádolni felségárulással.

László tehát nem kerülheti el sorsát, és királlyá koronázzák. Nem mindenkinek tetszik, hogy egy ilyen fiatal fiúcska ül a trónon, és saját királyi bábjukat tennék a helyére. A nemesi házak szövetkezni kezdenek, merényleteket tervezve az új király ellen. Ha ez még nem lenne elég, külhoni támadók is leselkednek az országra. Emellett azonban némi vigadalom, intrika, romantika is belefér a történelembe...

Azt kell mondjam, ez a sorozat sem lesz kivétel abból a sorból, ahol a második rész alulmúlja a kezdetet. Mivel az első kötet igen tetszett, a másodiknál nem értem, miért nem használták ugyanazt a receptet. Egyszerűen túlmagyaráz dolgokat, amitől a történet egy része unalmassá válik... Szívem szerint néhol átlapoztam volna a könyvet, annyira ellaposodott az egész, és ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

Annyira precíz és korhű akar lenni, hogy a végén átesik a ló túloldalára, és nem tud visszamászni a nyeregbe, majd kapunk egy "snittet" és már újra ott ülünk a lovon, és ügetünk előre a történetben.

Mire is gondolok... Akad mondjuk egy báli jelenet. Persze, érdekes, hogy a nők akkoriban hogy öltözködtek, lényeges, hogy ki ül ki mellett, hiszen ez már megalapozza azt, hogy ha elcsípünk egy foszlányt a beszélgetésből, akkor konfliktust generál. De amikor teljesen feleslegesen belekerülnek olyan nevek, akik egyszer vagy kétszer merülnek fel, lényegi funkciójuk a regény végéig nem akad, a cselekményt nem viszik előbbre... A lényeg, hogy az ember odakoncentrál, hogy mindet megjegyezze, hátha később fontos lesz, és a regényt letéve kissé csalódott, hogy ezt akkor most miért...? Mert lehet, hogy valóban így történt a történelemben, nem tudom, hogy ott volt az illető, de ha nem rúgta ki a szék lábát a király alól amiért aztán lenyakazták, akkor tök fölösleges beletoldani. Ugyanez az eset a ruhákkal. Elveszünk a részletekben. Oldalak vannak arra szánva (szerencsére elszórva), hogy kinek milyen öltözete van.

Nyilván a korhoz hozzá tartozik, hogy milyen viseletben jelentek meg például egy báli eseményen, vagy egy lovagi tornán, de felesleges erre is oldalakat szánni. Nem vitatható, hogy utánanéztek a fontosabb eseményeknek, neveknek. Látszik az alaposság. Azt meg az olvasó is sejtheti, hogy Izabella királyné nem egy szál mackónadrágban libbent a táncparkettre.

A cselekmények szempontjából a romantikus szálak, a ki-kinek a gyerekével várandós históriák - tehát a töltelék anyag - egyre nagyobb szerepet kap a történetekben. Péternek a kisfiús rajongása a "szoknyák" iránt, hogy egyik virágtól a másikig száll a lelke..., hogy Fintának olyan nőügyei vannak, amik eléggé "rossz hírűek"... Igen, ezek is hozzátartoznak a mindennapokhoz, az élethez, és annak idején más szórakozás se akadt, mint a párviadal, az evés-ivás, meg az utódnemzés. De! Nincs meg az egyensúly. Érthető, hogy László király. Viszont ha ő, mint mellékszereplő megilleti, hogy ki legyen bontva minden olyan eseménye, mint vacsorák stb., akkor ne feledkezzünk már meg az egyik főhősnek az esküvőjéről. Ne zárjuk le két mondattal az egészet, mikor László egy fél fejezet hosszát megkapja minden gyűlésére.

Van azonban valami, ami mégis annyira jól meg van fogalmazva a sorozatban (első és második kötetben ez szerencsére nem változott), hogy a végénél viszont némileg izgultam a karakterekért. A párviadal és csatajelenetek. Ezt nagyon sok könyvben igen vacakul adják elő, ennél a sorozatnál viszont erre nem lehet panasz. Nem az történik, hogy hőseink jobban forgatják mindenkinél a kardot. Tudnak hibázni, veszíteni, teljesen hétköznapiak ezen a téren. Nincsenek különleges képességeik sem, és nem győzik le az ellenfeleket egyetlen szempillantással. A csatajelenetek, a párviadalok (legyen az lovas viadal, vagy íjászverseny) úgy vannak megírva, ahogy azt kell. Ezeket a részeket folyamatosan vártam, és a végén kapunk egy nagyobb csatát, hosszú leírással, amiből olvastam volna még.

Összességében nézve most kicsit elvesztünk a kor mindennapjainak szürkeségében, a királyi udvar intrikáiban, a "mindenkinek-kell-egy-pár" klisében. A csata- és párviadaljelenetek némileg kárpótoltak érte, úgyhogy várom a folytatást, hogy mi lesz legközelebb az Abákkal.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. október 10.

John Steinbeck - Kedves csirkefogók

0 megjegyzés

John Steinbeck először megvett kilóra, aztán megrágott, most meg ki is köpött... Az Egerek és emberek rövid, zseniális iromány. A Lement a hold -nak is láttam értelmét, bár már nem annyit, úgyhogy nem jött be. És ezek után jött a Kedves csirkefogók, amit egyszerűen nem tudok hova tenni.

Teljesen olyan, mintha az Egerek és emberek után szükség lett volna arra, hogy legyen neki egy hosszabb testvére, ami lényegében ugyanaz, a mondanivalója kevesebb.

Akad ugyanis Danny, aki örököl két házat. Elhatározza, hogy az egyiket kiadja. Barátai ki is veszik, viszont nincs egy vasuk se, amiből tudnák ezt fizetni. Ezért átejtenek minden gyanútlan lelket, hátha valakitől kapnak annyit, hogy ki tudják fizetni a lakbért. A gond csak az, hogy kezükben a pénz nem áll meg, rögtön vándorol valakihez, akitől bort tudnak szerezni...

Ezek az emberek egyszerű léhűtők, akikkel akár az utcákon is találkozhatunk napjainkban. Csavargók, akik ahelyett, hogy dolgoznak, inkább élősködnek. Egy olyan társadalmi problémát feszeget, ami napjainkban is igen jellemző, majd a lezárásnál a tanulság az, hogy ezek a csirkefogók más tulajdonát rongálják, herdálják mások pénzét, lóvá tesznek mindenkit, majd mikor már mindent feléltek, és halálba hajtották még a barátjukat is, aki jószívű volt irányukba, akkor nemes egyszerűséggel tovább állnak.

A tanulsága maga rémes, elrettentő. Nem tudom eldönteni, hogy arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ne adakozzunk a koldusoknak, mert úgyis csak átverésből csinálják, vagy azt akarja tanulságként adni, hogy a jó szív sirba visz...

Sajnálom, de teljesen kiábrándultam Steinbeckből. Kezd olyan érzésem lenni, hogy az Egerek és emberek merő mázli volt. Neki nem valók ezek a hosszabb lélegzetvételű sztorik. Ez a kötet is túlírt, unalmas, a tanulság/a végkifejlet kb. 100 oldal alatt bőven megvan. Ennyi idő alatt el is rettenünk a főszereplőktől, mindegyiket megráznánk, és kihajtanánk őket a gyapotföldekre dolgozni.

Összességében nézve Steinbeck egyre inkább nem meggyőző figura. Ez a története már sokszor unalmas volt, vontatott, a kiszámíthatósága és a főszereplői miatt pedig egyszerűen émelyítő. Nem akarom elfogadni normának azt, amit ő felvázol. Nem akarom elfogadni azt, hogy a naplopók ennyivel megússzák. Nem akarom elfogadni, hogy annak, akinek semmilye sincs, mindent szabad - többek közt tönkre tenni mások életét... Nem akarom elfogadni...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. október 5.

Témázunk - avagy venni, vagy nem venni...?

6 megjegyzés


Új évada kezdődik a Témázunk rovatnak, melyben többedmagammal megosztjuk véleményünket egy adott témával kapcsolatosan. Ezúttal a téma az, hogy milyen a jó marketing, mi az, amitől arra billen a mérleg, hogy egy könyv a polcra kerüljön.

Annak idején, mikor a szakdolgozatomat írtam, találkoztam egy igazán frappáns reklámmal. A new york-i metróban a könyvtárakat reklámozták úgy, hogy könyvgerincek képei futottak végig a metrókocsikban. Ezeken a gerinceken ott voltak a címek, illetve egy kód, amit a telefonok NFC rendszerével meglesve le lehetett tölteni a regények első 10 oldalát, és ha tetszett, akkor a metróról leszállva egy program oda is vezetett a legközelebbi könyvtárba, ahol ki lehetett venni.

Őszintén? Zseniális! Ha valaki kitalálná Magyarországon, hogy mindenfelé könyves plakátokat ragaszt ki ilyen leolvasható kóddal, majd a legközelebbi könyvtárba/könyvesboltba visz a program, hogy hol tudom beszerezni... azzal levennének a lábamról.

Az a baj, hogy mióta nemigazán van időm magánélet és munka mellett végigbogarászni a Facebookot, a twittert, meg mindenféle közösségi médiát, hogy éppen milyen könyv jelent meg, sokszor úgy érzem, lemaradok jobbnál jobb könyvek megjelenéséről.

Barátok/Ismerősök szoktak rám írni, hogy ezt vagy az olvastam e, és mindig megdöbbenek, hogy jé, de hát ezt én is szerettem volna. Jó dolog, hogy a molyon összeszedik a friss megjelenéseket egy polcra, de az sem teljesen up-to-date, úgyhogy már egy ideje azt sem követem.

Szóval az egyik legjobb marketing a szájhagyomány útja. Amikor valami annyira felkelti jónéhány ember figyelmét, hogy ők beszerzik, megismerik és tovább ajánlják. Elvégre nincs jobb cégér egy könyvnek se, ha mások ajánlják tovább. Az a könyv már megvette az olvasóját, kialakította az olvasótáborát, és már csak bővíteni kell.

Annak köszönhetően, hogy egyszerűen nincs időm folyamatosan figyelni az újításokat, ezért leszűkült a könyves érdeklődésem. Az általam kedvelt kiadók és írók műveit keresem, feliratkozom hírlevelekre, és ha kijön egy új könyvük, akkor tudok róla. Unalmas ebédszüneteimben ezek a hírlevelek a legjobb társaim, mert kicsit elmerülhetek a könyves világban. Viszont még ezek is meglehetősen kevés információt nyújtanak, hiszen nem mindig van adott kiadónak olyan a kínálatában, ami érdekel. Ezért is van, hogy igen kevés kiadó hírlevelét járatom, mert ha egy kiadó amúgy sem az én ízlésvilágomnak megfelelő, az olyan, mint az utcán kapott szórólap: úgyis csak kidobom olvasás nélkül.

Ami igen jó fogás ilyen téren, az a tematikus elválasztás, amit például a Bookline csinál. Tematikusan azokról a műfajokról küldik a hírleveleket, amik engem kifejezetten érdekelnek. Így például megkapom, ha fantasy műfajban van olyan könyv, amit ajánlanak, meg nagyon akarják, hogy nekem is meglegyen, de nem kapok például romantikus regényekről, amiket amúgy sem olvasnék. Az ember maga választhatja meg, milyen hírlevéltartalmat szeretne, és szerintem ez klassz megoldás. Az olvasó nem retten el a feliratkozástól, elvégre csak olyan dolog érkezik, ami esetlegesen érdekli.

Amik manapság egyre divatosabbak és nekem nagyon bejönnek, azok a videós könyvreklámok. Régebben néhány kiadónál láttam ilyesmit, manapság viszont inkább a szerzők, vagy a vloggerek csinálnak a könyvekhez ilyen videókat... mint például amilyen ez is:




Itt viszont elég gyorsan át lehet esni a ló túloldalára, ha valaki például túl sok szöveget vagy túl spoileres képi tartalmat rak bele. A sok szöveg unalmassá teszi, elvégre az ember filmet se azért néz, hogy végig olvasnia kelljen (a feliratos filmek kivételt képeznek). A túl sok spoiler megöli a könyv olvasási élményét. Olyan hatást kelt, mintha az ember megnézné a könyvből készült filmet, és elmenne a kedve az olvasástól, hiszen már úgyis megvannak neki a karakterek, a szereplők stb.

A kreatív, színes, játékos dolgok is képesek megragadni az embert. A kíváncsiságra alapozott játékok (pl. Zsákbamacska) ilyen szinten a legnyerőbbek. Az ember reménykedik benne, hogy olyan olvasmány van a csomagban, amit nagyon szeretne. Ugyanakkora összegért igazándiból lehet benne drágább és olcsóbb kötet is, tehát a szerencsén múlik, hogy az ember nyer/veszít.

Igen jó marketingstratégia a könyves nyereményjáték is. Sokan ráharapnak, a könyvre felkapja a fejét még az is, aki addig nem hallott róla, hiszen meg kell osztani a közösségi oldalon, vagy egyszerű like-kal már eléri, hogy kikerül az olvasó hírfolyamába. Jó taktika, hiszen így egy kattintás is akár több 100 embert vonzhat oda a like-ot adó (és ezzel játékban résztvevő) ismerősi köréből.

Ami néha előny a legnagyobb hátrány tud lenni. Az sem mindegy, hogy a közösségi médiumokban hogyan jelenik meg a kiadó, hogyan kommunikálja le a problémákat a rendelésekkel, a könyveikkel kapcsolatosan. Elég negatív visszhangja van, ha egy kiadó összeveszik az olvasókkal egy-egy könyv megjelentetésével kapcsolatosan, vagy ha eléggé irritáló stílusban adják elő, hogy tolódik a kiadás, esetleg el is törlik.

A gerillamarketing szintén viszolygást keltő. Vannak kiadók, akik igen erőszakos módon tolják az ember arcába mondjuk a recenzióikat is. Akadt már példa rá, hogy visszautasítottam recenziós felkérést. Egy olyan könyvet ajánlottak fel nekem, ami abszolút nem illett a bloghoz. Lehet, hogy sokféle könyvet olvasok, de még így sem írok mindenről. A kiadó embere ezután visszakérdezett, hogy de hát miért gondolom úgy, hogy nem illeszkedik...

Tehát azon megsértődni, hogy nem szeretnék a blogon olyan könyvet "reklámozni", ami előre tudom, hogy nem az én stílusom és nem tetszene, teljesen értelmetlen. Jobban szeretem a rugalmas kiadókat, akik lazább kapcsolatot ápolnak a bloggerekkel. Ez azt jelenti, hogy nem kötik meg a blogger kezét, hogy csak jót szabad írnia, nem szabnak szűkös határidőket (1 vagy 2 hét) és nem erőltetik rá a könyvet, hogy mindenképpen írnia kell róla, különben soha többet nem kap recenziót.

Úgy gondolom se a kiadónak, a könyvnek nem tesz jót a gerilla marketing. Az más kérdés, hogy az ember önkéntesen feliratkozik egy hírlevélre, egy facebook oldalra stb. hogy kedvenc kiadójáról mindent megtudjon. 
Még azt is el tudom képzelni, hogy bloggerek oldalain "megvesz" a kiadó négyzetnyi vagy téglalapnyi helyecskéket, hogy a friss megjelenéseket promotálja, reklámozza. Külföldön ennek már van divatja (remélem, egyszer nálunk is lesz ilyen).

Amíg pedig kikerül a blogra a következő könyvajánló (könyves "reklám"), addig is olvassátok el azok bejegyzéseit, akik még megosztották gondolataikat a témával kapcsolatosan:





Folytatás...

2017. október 4.

Rachel Renée Russel - Egy nem túl eszes Okoska meséi (Egy Zizi naplója 5.)

0 megjegyzés

Egy újabb érdekes és izgalmas Zizi naplója kötet következik. Egyszerűen zseniális alkotás, tökéletes kislányoknak, és fiataloknak, tele aranyos rajzokkal és zseniális szövegekkel.

Na ne... ugye nem gondoltátok, hogy az első négy rettenetes kötet után hirtelen olyan zseniális alkotással fog előrukkolni az írónő, ami levesz a lábamról?

Ezúttal Nikki még szánalmasabb szintre ereszkedik. A mindig oly szerény nagyképű liba szereptől nem tud elszabadulni. Ezúttal újságírói babérokra tör. Hogy is mondja? Jah, hogy ő igen remekül tud ám fogalmazni, hiszen a naplóját is ilyen tök jó stílusban írja, de nem tudja, hogy meg merje e kockáztatni azt, hogy írásait mindenki látja. 

Terve azonban félresikerül, hiszen McKenzie keresztbe húzza a számításait. Végül egy titkos név alatt lesz rovata. Ő lesz Okoska kisasszony, aki tanácsokkal látja el a diákokat... Ami szánalmas, hogy még egy tanár is tőle kér tanácsot... mert hogy a tanárnak ellopják a kollégák a szendvicsét stb... Komolyan, ilyen sok baromságot, ami ebben a kötetben van, ritkán látni egy helyen.

Amikor az újságírással foglalkozó tanára annyit mond, hogy akár anonymus is lehet az újságnál Nikki, a lány mit mond? Neki nincs anonymusa, az valami számítógépes program? Ahelyett, hogy hülyének mutatja magát, simán is rákérdezhetett volna, hogy elnézést, micsoda az az anonymus? Ehelyett büszkén hirdeti, mennyire idióta...

Végre túllépett azon a baromságon, hogy Brandon csak szánalomból hívja meg, sőt, még egy randit is felajánlott neki a fiú.

Amin meglepődtem, hogy minden szereplő színvonala csökken. McKenzie, Nikki ősellensége azok után, hogy rajtkapta Nikkit és csapatát, hogy betekerték wcpapírral a McKenziék háza előtti fákat mit mond? A lányok biztos el akarták takarítani azt, hiszen egy hódolója tekerhette be papírral a fákat, és akarta a házat is. Később persze megzsarolja Nikkit, hogy elárulja mindenkinek, hogy Nikki plátói szerelme tette, így választás elé állítva a lányt: vagy Nikki viszi el a balhét, vagy Brandon... és McKenzie szeretné az utóbbira kenni, hiszen akkor Nikki utálat tárgya lesz stb...

Összességében hozza az igen alacsony színvonalat. Igazándiból még mindig senkinek nem ajánlom. Az idősebb korosztálynak nem szórakoztató (még a rajzok ellenére se), a fiatalabb korosztály meg ne innen tanulja el a flegma, idióta viselkedési mintát...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. október 2.

Jay Asher, Carolyn Mackler - Kezünkben a jövőnk

0 megjegyzés

Egy antikváriumban találkoztam a kötettel, de azt kell mondjam, még így is túl nagy árat fizettem érte. Egyszerűen azt kell mondjam, Jay Asher tipikusan az az író, akinek hatalmas a fantáziája, tele van jobbnál jobb ötletekkel, de adja oda másnak, aki tud is írni, mert neki szemmel láthatóan ez nem megy.

Ezúttal van egy írótársa is, Carolyn Mackler személyében, aki sajnos szintén nem segít semmit a dolgokon. Sőt, egy idő után előáll az a helyzet, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal.

Kapunk egy könyvet, ahol két hősünk Josh és Emma felváltva, E/1-ben mesélik a sztorijaikat. Egy idő után viszont azt vesszük észre, hogy nem passzolnak össze a kirakós darabjai. Például amikor Emma azt mondja, hogy letusolt, majd Josh szemszögében azt látjuk, hogy a lány kirohan a házból köntösben. Mikor Josh rákérdez, Emma annyit felel, hogy jah, le akart tusolni, de meglátta a fiút, és beszélnie kell vele...

De kezdjük az elején. Az internet őskorában vagyunk, vagyis amikor még nem volt ennyire elterjedt dolog, mint manapság. Emma kap az apjától egy számítógépet, Joshtól pedig egy CD-t, amin az AOL van.

Emma felfedez egy honlapot, amit Facebooknak hívnak, és a fiúval együtt rájönnek, hogy nem egy tréfa áldozatai: a 15 évvel későbbi jövőjüket látják. Ez aztán annyira befolyásolja és irányítja a jelenüket, hogy Emma örületes dolgokra vetemedik, mikor olyan jövővel találja szemben magát, ami neki nem tetszik. Josh pedig folyamatosan azon retteg, Emma min fog legközelebb változtatni, ami az ő jövőjét negatív irányba viszi majd el. 

Egyszerűen az ilyen kiszámítható nyálas tiniregények úgy érzem, nem nekem valók... Egyszerűen Emma igen egyszerű és buta lány. Annak ellenére, hogy 14 éves, szánalmasan gyenge alakításai vannak.

A könyv legnagyobb gyengesége, hogy rengeteg dolgot bedob, aztán felsül vele, mert egyszer csak elfeledkezik róla. Olyan ez, mint az általam már sokat emlegetett puskapor, ami aztán a végén nem sül el. Egyszerűen sokat akar már megint markolni, de ami Jay Asherre oly jellemző: sokkal nagyobb gyereknek ábrázolja a gyerekeket. Emma ugyanolyan ostoba kislány, mint Hannah Barker a 13 okom volt... című művében. Azt akarja velünk elhitetni, hogy ő milyen felelősségteljes, meg felnőtt, meg okos, de valójában annyira buta liba, hogy néha megráznám. Ugyanazt csinálja, mint Hannah... Utalgat és elvárja, hogy mindenki úgy ugráljon, ahogy ő fütyül, hogy kitalálják a gondolatait. Egyszerűen nem tudja, hogy mit akar. Olyan a fiúkkal szembe, mint méhecske a virágokon: egyikről a másikra száll. Amikor Josh erre felhívja a figyelmét, akkor még meg van sértődve, hogy a fiú ezt hogy meri???

Josh pedig olyan, mint Clay (13 okom volt...) Ő Emma őrült játékainak szerencsétlen, szenvedő alanya, akit átrángatnak a könyvön. Ő az a tipikus jó fiú, aki semmiről nem tehet, mégis meg van rángatva, mintha nem a lány, hanem ő lenne az idióta. Josh egyébként tényleg a józan ész hangja. Emma folyamatosan elhamarkodott ítéletet mond, mindenben negatívot lát. Josh felhívja rá a figyelmét, hogy de elhamarkodva ítéli meg a jövőjét, de megint ő van leszólva... pedig folyamatosan igazat tudtam adni neki (Josh miatt kap nálam 1 pontot ez a könyv)

Összességében nézve kapunk egy könnyed limonádét, Jay Asher előző könyvéhez híven egy idióta főhősnővel, egy szerencsétlenül járt fiúval, egy sablonos, kiszámítható sztorival. Az egyetlen dolog, ami tetszett, hogy jó volt az alapötlet (1 pont) és a kivitelezésnél a Facebook bejegyzések megjelenítése sem rossz (1 pont). 
Úgyhogy nekem ez egy meglehetősen közepes regény. Egyszer olvasós darab, de ha tudtam volna, hogy megint kapunk egy idióta hisztis libát, mint a 13 okom volt... -nál, akkor lehet, bele se kezdek...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. szeptember 14.

Jamie McGuire - Gyönyörű esküvő (Gyönyörű sorscsapás 2,5)

0 megjegyzés

Fülszöveg:
TUDJÁTOK, HOGY ABBY ABERNATHY VÁRATLANUL MRS. MADDOX LETT. DE MI HÚZÓDIK MEG A NAGY ESEMÉNY HÁTTERÉBEN? Miért kérte meg Abby Travis kezét? Milyen titkokat osztott meg egymással Abby és Travis a szertartás előtt? Hol töltötték a nászéjszakájukat? Ki tudott még az eseményről… és miért nem árulta el senkinek? Abby és Travis szökése körül mindent a legnagyobb titok övezett… egészen mostanáig. A Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás rajongói minden kérdésükre választ kapnak az esküvő (és a nászéjszaka!) viharos történetében, és mint a nagyszerű történetek esetében, erre is érdemes volt várni!

Sokat gondolkoztam, hogy akarom e olvasni ezt a rettentő borzalmat. Azt hinnétek, hogy a Gyönyörű sorscsapás után nincs lejjebb... de akkor nagyon is tévedtek.

Komolyan akartam adni egy esélyt ennek a sorozatnak is, de egyszerűen ezek után valahogy nemigazán megy...
Történik egy tűzeset, aminél félő, hogy előveszik Travist. Mi Abby első reakciója? Hogy fel se merülhessen kedvese neve elmenekül Vegasba, vesz egy menyasszonyi ruhát, és hozzámegy...

És természetesen, mint minden jól nevelt amerikai, hitelkártyával fizet mindenhol. Ha egy tűzesetet vizsgáló rendőr lennék AMERIKÁBAN, azért megnézném, hogy Abby és Travis tényleg Vegasban volt e a bűncselekmény idején. Ne haragudjatok, de mennyire kell idiótának lenni ahhoz, hogy olyan alibit akarjon kitalálni, amiről kis utánajárással azonnal kiderül, hogy akkora kamu, mintha azt mondanám, hogy tegnap tettem egy sétát bikiniben a Holdon.

Azt hiszem Abby nem csak drámakirálynő, hanem egy agyatlan buta liba. Ráadásul hazudik Travisnek, akit elvileg nagyon szeret (Nem, egyáltalán nem azért megyünk Vegasba, és házasodunk össze, mert ennek köze lenne hozzád meg a tűzesethez... ááá...)
Emellett milyen már, hogy Abby közli Travisszel, hogy vegye feleségül. Belekényszeríti tulajdonképpen Travist egy házasságba...

Majd önző módon, mikor Travis jól akar cselekedni, és feladni magát, ez az ostoba liba lebeszéli róla... mert önző... Mert kit érdekel, hogy hányan haltak meg a tűzben, az ő boldogsága a világon mindenkinek legyen fontos, a többiek magasból le vannak ejtve.

Abby a világegyetem egyik legrettenetesebb főhősnője, irritáló, önző, buta, és ha egyszer bemehetnék egy könyvbe, ide tutti ellátogatnék, hogy jól megpofozzam, hogy mit képzel magáról. Emellett mikor előadja, hogy neki aztán milyen sötét a múltja, meg mennyi mindent átélt... Hát nem csodálom, hogy az apja is utálja a csajt...

Összességében nézve annyit mondanék erre a könyvre és az egész sorozatra, hogy: FFFFFFFFÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJJJJ!!!!!


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. szeptember 2.

Ilyen volt augusztus

0 megjegyzés

Sokat gondolkoztam, hogy most, hogy Ngie kiszállt a Vlogger vs. Blogger -ből, mit kezdjek. 

Ami azonnal feltűnt, hogy kevesebbet olvasok, nem vagyok annyira motivált. Az oldalszámaim ennek megfelelően megcsappantak. Míg Januárban még elértem natúrban (a feladatteljesítéses +200 oldal) nélkül a 3000 oldalszámot, addig utána hónapokban az volt a célom, hogy legalább 2000 oldal átforduljon az ujjaim alatt. Ez a 200 oldalak nélkül nemigazán sikerültek.

Volt olyan hónap, amit elbuktam Ngie ellen, de sokszor sikerült felülkerekednem rajta, mert a feladatok miatt 400 oldallal mindig többet tudtam beírni, mint ő.

Aztán összejött az élet is, úgyhogy az olvasás mostanában olyan napi 2-3 oldalra degradálódott, ritka, hogy többre jut időm. Ezért is lehetséges az, hogy nem tudom tartani a heti 2 könyves bejegyzési átlagot, úgyhogy annak is örülök, ha egy hónapban 4 könyvről (heti 1) tudok írni.

Szeptembertől várhatólag kicsit normalizálódni fog a helyzet, iskolaidőszakban valahogy mindig több könyvvel sikerül végeznem, úgyhogy majd meglátjuk.

Ami pedig Augusztust illeti. 3 könyvet fejeztem be teljesen, egynek nekiálltam (50 oldalig elérve).

Az oldalra 3 bejegyzés került fel, ami szerintem siralmasan kevés, de igyekszem majd valahogy ezt is növelni, hogy ne tűnjek el ennyire :)

Addig is... 

Mindenkinek jó olvasást!
Folytatás...

2017. augusztus 25.

Joss Stirling - Storm és Stone

0 megjegyzés

Fülszöveg:
Az előkelő bentlakásos iskola borostyánnal borított falai között korrupció, botrány és egy összeesküvés baljós hálózata rejtőzik. 

Az Amerikából jött Raven Stone-nak feltűnik, hogy valami nagyon nem stimmel. Először is ott vannak a titokzatos eltűnések. Aztán a tanárok hazugságai. 
És most pedig a halálos fenyegetések… 
A nyugtalanító történéseket csak tovább bonyolítja a rejtélyes Kieran Storm feltűnése, akinek nemcsak az agya penge, de a teste is döglesztő. 

Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit is írhatnék erről a könyvről. Azt, hogy átlagos volt? Igen, az volt. Azt, hogy unalmas volt? Nem, azt nem feltétlenül mondanám.

Eléggé sablonos, hogy van a szegény, árva lány, akit valamelyik nagyszülője (pl. itt nagypapa) nevelget. A lány új iskolába megy, ahol gazdagok veszik körül. Aztán jön az ügyeletes szépfiú, aki titokzatos, nem árul el magáról sokat, nem beszél sokat. Az ügyeletes szépfiúnak van egy kattant barátja.

Minden 2. könyv az ifjúsági piacon valami ilyesmiről szól. Az már mellékes, hogy kiderül a két új diákról, hogy ők beépült titkosügynökök, akik nyomozást folytatnak az iskola falain belül zajló korrupciós és más ügyletekről, ami a gazdag szülőket és csemetéiket érinti.

Amire ugye "senki" (csak minden olvasó) nem számít, hogy a titokzatos szépfiú, aki érinthetetlen, mégis emberére talál, és beleszeret egy lányba, akiért bármit megtenne. Ennek eredményeként kapunk egy igen sablonos és kiszámítható lezárást is.

A problémám az egész sztorival ott van, hogy nem tudtam elvonatkoztatni tőle, hogy mennyire sablonos. Elolvastam és nem éreztem sem katarzist, hogy  ez annyira jó lett volna. Se ürességet, hogy sajnos most el kell engednem a szereplőket, és ki tudja, mikor találok legközelebb ilyen jó könyvet.

Középkategóriás olvasmány, tele kiszámítható és sablonos elemekkel. Olyan, mint az egyszer nézhető film: "Hát ezen is túl vagyunk."

Úgyhogy összességében egy sima közepes. A stílusa sem olyan, hogy hajtson előre az olvasásban, a történet és a karakterek se. Egyszerűen elolvasva és ennyi...



GR-ezők szerint: 
Folytatás...

2017. augusztus 23.

Rachel Renée Russel - Jéghercegnő (Egy Zizi naplója 4.)

0 megjegyzés

Sokat halogattam, hogy egyáltalán beszerezzem ennek a sorozatnak a folytatásait. Az a pechem, hogy nem szeretem félbehagyni a sorozatokat, úgyhogy amint megláttam ennek a következő, polcomról hiányzó kötetét, beszereztem.

Fülszöveg:
"Nikki tippjei korcsolyázáshoz: 1. Korcsolyázz egy jó ügyért! (Ami Brandonnak is szívügye) 2. Tedd mindezt a legjobb barátnőid, Chloe és Zoey társaságában 3. Tanulj meg korcsolyázni… Nikki Maxwell meg sem lepődik azon, hogy Brandon egy állatmenhelyen önkénteskedik: annyira édes ez a srác, persze, hogy segíteni akar azokon a cuki kutyuskákon. A menhelyet azonban be fogják zárni, és az állatok hamarosan hontalanná válnak! Így aztán amikor a Pompásvölgyi jótékonysági korcsolyaversenyt rendez, Nikki ráveszi a barátnőit, Chloe-t és Zoey-t, hogy a menhelyet támogassák közös fellépésükkel. Egy gond akad csak: Nikki nem tud korcsolyázni… Vajon marad-e elég ideje, hogy jégziziből jéghercegnő lehessen a kis állatok érdekében?"

Nem tudom miért, de ez a sorozat ékes példa rá, hogy ha 13-14 évesen az emberek ennyire ostobán gondolkoznak, az valamiért ijesztő.

Nikki azt hiszi, hogy ha egy fiú elhívja, akkor azt szánalomból/sajnálatból teszi. Az nem számít, hogy a fiú feszeng, pirul stb... Látja a jeleket, mégis vak, mint a denevér. Mindegy, ha ez még nem lenne elég, eléggé nevetséges módozatokat talál ki rá, hogyan teremtsen jobb korcsolyázó-harmadikat a csapatukba maga helyett. Egyszerűen azt kell mondjam, ez a lány nem hogy nem vicces, de pofátlan, irritáló, és nagyon gagyi.
Amikor visszautasítják, akkor meg teljesen fel van háborodva. Kitol valakivel, és még neki áll feljebb, ha az illető nem hajlandó szívességet tenni neki. Hát köszöntük a részvételt.

Maga a történet nem lenne rossz, hogy jó ügyet kell támogatni, ehhez műsort csinálni a jégen. Viszont rossz értéket közvetít.
Ha a fiatalság ebből a könyvből tanulja meg az életet, akkor szembe találja magát egy önző hisztérikával, aki ahelyett, hogy gyakorolna, mindenféle segítséggel kibúvik a feladat teljesítése alól valami könnyített módszerrel. Igen, lássák a gyerekek, hogy szerencsével, meg baráti segítséggel el lehet kerülni a dolgok általunk történő megoldását.

Nikki karaktere tehát olyan értéket ad át, hogy izgulhatunk amiatt, vajon hogy fog sikerülni a "vizsgánk", a "megmérettetésünk", de nem kell oda rakni magunkat 100%-osan, elég kb. 10%, mert a többit a szerencse, a véletlenek, meg a többiek közbenjárása megoldja. Nem kell a megfeszített, kemény munka, úgyis minden az ölünkbe hullik magától...

Ez a sorozat nagyon majmolja és másolja a Ropi naplóját, de annyira gagyin teszi, hogy nem a nevetéstől vagyok kénytelen sírni, hanem attól, hogy sajnálom, hogy a polcomra került.

A remény hal meg utoljára, hátha a következő kötet némileg jobb lesz, mint ez...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. augusztus 8.

Tahereh Mafi - Ne félts (Ne érints 3.)

0 megjegyzés

Végére értem a Ne érints trilógiának. Egyszerűen nem térek napirendre afölött, ami itt, ebben a sorozatban történik.

Egyszerűen elfogadhatatlan, ami itt folyik... Ne haragudjatok, de ezt nem lehet anélkül elmondani, hogy ne lenne a bejegyzésben...

SPOILER KEZDETE!!!

Fülszöveg:
Egy napon majd… Egy napon majd szabad lehetekMár semmi sem lesz olyan, mint volt. Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna. Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet. Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.
Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy Juliette, akit Warner becsapott, akinek az Adamjét meg akarta ölni... akit többször elárult Warner (akire minden szereplő kivétel nélkül a "kurafi" jelzőt használja... micsoda változatosság, micsoda változatos stílus), egyszer csak rájön, hogy ő halálosan beleszeretett a fiúba. Hogy Adamet sosem szerette, csupán az hozta össze vele, hogy nem volt jobb... (Juliette úgy fogalmaz, hogy őket a közös vészhelyzet, az összezárás hozta össze)
Adam amint Juliette kiteszi a lábát, már be is csajozik. Amit nem értek, hogy Juliette folyamatosan vitázik Adammel, olyan vádakkal illeti a srácot, ami kicsinyes és ostoba... Minden arról árulkodik, hogy Juliette egy buta kislány, akinek fogalma sincs, mit jelent nagyon szeretni valakit. Neki csak az a fontos, hogy vele mi van. Nem képes felfogni, hogy mit mond Adam. Adam még azután is félti, hogy Juliette megalázta (mert tulajdonképpen ez történt), ráadásul belenyomta a földbe, mint dohányos a cigicsikket. Adam próbálja felnyitni Juliette szemét, hogy de hát Warner miket csinált, és ember ilyen gyorsan nem változik meg...
De megtud... Ami a legnagyobb szívfájdalmam, hogy Juliette egyszerűen egy ostoba kislány. Nincs nála semmi normálisnak nevezhető karakterépítés, karakterfejlődés... Egyik pillanatról a másikra közli mindenkivel, hogy ő aztán harcolni fog a Regeneráció ellen. Végre látjuk, hogyan tanulja meg használni az erejét (erre vártunk már 2 rész óta, de semmi gond...) Néhányan élték túl az Omega Pont teljes lebombázását, köztük van a vezetőjük, Castle is. Mindenkit teljesen megtörtnek látunk, egyébként pontosan olyannak, mint az első két részben Juliettet. Most ők depressziósok, Juliette pedig ereje teljében van, meg elszánt, meg minden.
Most előadja, hogy ő valami istenség, aki megváltoztatja a világot. Castle eléggé csalódást okoz. Mikor felkerül napirendre a kérdés, hogy de ki legyen a Regeneráció legyőzése után a vezető, Juliette rögtön rávágja, hogy majd ő.
Eddig sírt-rítt, ha nem sírt, akkor üvöltözött, kiakadt, egyszerűen nem tudta kezelni az érzelmeit. Mivel elzárva töltötte élete legjavát, egyszeűren lövése nem lehet róla, hogyan kell egy számára új, ismeretlen világot vezetni. De nem baj, támogassuk csak a flúgos csajt, hátha a maradék embernek is sikerül meghalni.
Erődemonstrációval magamellé állít katonákat és civileket, megindul a háború. Kiderül, hogy ki kivel van, ki kinek a kicsodája. Juliette olyan fegyverrel találja szemben magát, ami hihetetlen módon mindenkit legyőz, csak őt nem. Ráadásul már hipp-hopp a fegyverből leadott lövedékek sem tudják megsérteni... Tehát kapunk egy abszolút isteni hatalommal bíró valakit, aki ezt ki is használja, bebizonyítja, hogy vele is számolni kell, majd bejelenti, hogy ő lesz az új zsarnok vezető.
Tényleg egy lelkileg instabill, Istent játszó kislányt kell megtenni vezetőnek, akinek egyébként lövése sincs egy csomó alapvető dologról? Amikor Kenji nekiáll poénkodni egy hírességgel, Juliettenek fogalma sincs, ki az. Vicces lehetne a jelenet, ha nem az lenne az állás, hogy ő akar vezetőt játszani, meg háborút irányítani.
A csöpögős szövegek is nagyon gázok emellett. Egyszerűen minősíthetetlennek tartom, hogy a főhős személye ennyire tudathasadásos.
A vége háború kb. 2 oldal. Juliette megöli Andersont brutális kegyetlenséggel, majd kihirdeti, hogy a Regeneráció letette a fegyvert, a főnök meghalt stb. Juliette ájult volt egy ideig... Annyit biztosan tudott, hogy Anderson meghalt, de a többivel mi a helyzet? Ki pusztította el? Hogy történt? Semmit nem tudunk, csak megkapjuk a kész tényeket.
SPOILER VÉGE!!!
Összességében nézve szerintem össze van vágva az egész. Azért lett három kötetes, mert ez olyan divatos húzás... Nosza, írjunk trilógiát. Teljesen értelmetlenül olvassa el az ember ezt a sorozatot, mert az első két kötetben csak sírást-rívást kapunk, majd a semmitől egyszer csak a csaj megtáltosodik, és ő lesz a legnagyobb vezető, a háború hangja, a lázadók arca, és mindezek mellett isteni magasságokba emelkedik új képességeivel, meg halhatatlanságával, ugyanis támadás nem végezhet vele... ember alkotta fegyver nem árthat neki.
Egyszerűen senkinek sem ajánlom, aki igényes ifjúsági fantasyt szeretne olvasni, mert egy kalap szamócát sem ér ez a sorozat. Nem tudom, hogy a magyar változat hibája e, de a szereplőknek ugyanaz a stílusa, ahogy megszólalnak. Nincs eltérés a szóhasználatukban (Warnerre tényleg mindenkinek a kurafi kifejezést kell használnia???)
Juliette pedig az egyik legellenszenvesebb főhősnő, akivel valaha találkoztam. Önző, buta, és ha az első rész végén Andersonnak valahogy sikerült volna levadásznia, akkor Anderson lett volna a kedvenc szereplőm. 

GR-ezők szerint:

Folytatás...

2017. július 28.

Megjelenés: Az üvegmágus

0 megjegyzés

Fülszöveg:


Ceony Twill folytatja papírmágusi tanulmányait, ám tanárával, Emery Thane-nel nem tud olyan könnyen dűlőre jutni, mint a tananyaggal. Amikor ő és Thane macska-egér játékba keverednek egy bosszúszomjas varázslóval, Ceonynak el kell döntenie: hagyja, hogy mások megvédjék, vagy ő próbálja megóvni a szeretteit a fenyegetéstől. 
Eközben pedig olyan titok birtokába jut, amely az egész mágikus világot kifordíthatja a sarkából, és csak rajta áll, hogy képes-e megakadályozni, hogy ez a veszedelmes tudás rossz kezekbe kerüljön. 
A papírmágus folytatása még magasabbra emeli a téteket, és egyaránt elbűvöli majd a fiatal és idősebb olvasókat is.

Kiadja: Gabo

Kiadás ideje: 2017
Folytatás...

2017. július 25.

Tahereh Mafi - Ne keress (Ne érints 2.)

0 megjegyzés

Fülszöveg:
Juliette elmenekült a Regenerációtól. Már nem vihetik véghez vele a tervüket, már nem használhatják fegyvernek. Most már szabadon szeretheti Adamet. Ám Juliette sosem szabadul meg attól, hogy érintése halálos. És Warnertől sem szabadult meg, aki ádázul keresi őt. Juliette-et a múltja kísérti, a jövőjétől retteg; tudja, hogy olyan döntéseket kell hoznia, amelyek megváltoztatják az egész életét. Olyan döntéseket, amelyekkel választania kell szíve, és Adam élete között.


Nem térek magamhoz. Ez az a sorozat, amiben az ég egy adta világon semmi nincs... de tényleg.

Az első rész miről szólt? Van egy lány, aki sajnáltatja magát. Az utolsó 50-100 oldalnál kapunk végre valami mást, valami többet. Abban a reményben estem neki ennek a kötetnek, hogy most jön az a rész, amikor látjuk, hogy a főhősnő tapasztalatot szerez az erejével, elkezd tőle nem félni, mert lesz benne kitartás és türelem, hogy megtanulja, hogyan kell használni.

Ehhez képest mit kapunk???

SPOILER INNENTŐL KEZDVE!!!!

Akkor egy kis statisztika: a könyv 376 oldalas. Ebből 376 oldal tömény nyavalygás. Juliette mindenkit bánt, senkit nem akar megölni. Szánja-bánja, hogy a múltban megtette, hogy megölt ezt-azt. De adj egy pisztolyt (és ezzel hatalmat) a kezébe és kibújik belőle az az igaz énje, ami meg akarja ölni az embereket.
A főnősnő teszi igazán vacakká a könyvet, mert annyira irritál, hogy az már hihetetlen. Kenji fogalmazza meg a könyvben, hogy mi a legnagyobb gond a csajjal. Hogy nem csinál semmit. Hogy bele van bújva Adambe, meg a fenemód nagy önsajnálatába, amiből semmi nem rángathatja ki. Amikor közlik vele, hogy árt az érintésével Adamnek is mit csinál?

Adok alternatívákat:
A, keményebben fókuszál az edzésre, hogy kiismerje a saját erejét, hogy ne csak Adamre, de másra se legyen veszélyes, amikor nem akar...
B, Elkezd gondolkozni azon, hogy mennyire szereti a srácot, és mivel mindent meg akar tenni érte, ezért kesztyűvel megérinti, míg nem érzi úgy, hogy tudja kontrollálni az erejét
C, ellöki magától, és sajnáltatja magát most már azért is, mert nem lehet együtt a szerelmével.

Aki a C válaszra tippelt, az nyert!

A lány tehát nem más, mint egy önkéntes mártír. Ha nem azért akarja, hogy sajnálják, mert senki sem érintheti meg, akkor azért kell, hogy sajnálják, mert embert ölt, mert szakított Adammel, vagy éppen azért, mert ősellenségével, Warnerrel találkozik újra.
Kenji sajnos jól mondja: nincsenek a csajnak barátai, nem is akar kiszabadulni a maga által állított börtönből. A furcsa az, hogy mindenki segíteni akar neki, figyelmeztetik, terelgetik az úton. Ahogy Warner mondja: a lány úgy él, mint egy hercegnő.

A másik, amiért utálom ezt a hülye libát az, hogy előadja, mennyire szereti Adamet. Majd kimozdul a kis vackából, meglátja Warnert a falon és mi történik? Júj, de szép ember.
Meglátja Warner apját: júj, de szép ember.
Majd elmondja Adamnek, hogy: júj, de nagyon szeretlek.
És mi a vége? Ki veszi el majdnem a lány szüzességét? Warner... Mit tud egyedül pozitívat mondani rá? Hát hogy milyen szép a fiú... Hát de a pávák is gyönyörű szépek, színes a tolluk stb., józan életű és agyú ember mégsem fekszik le velük!

Warner és Juliette kapcsolata egyébként irritáló... Lássuk mit hoz fel mindig Juliette: Warner megkínozta őt, meg akart vele öletni valakit, Adamet meg egyenesen Warner akarta megölni. Warnernél van Juliette notesza, amit vissza akar kapni. Ahelyett, hogy Warnert a falhoz kenné, mint ahogy Kenjivel tette mit csinál? Oh, hát csak maradjon nálad a notesz, kedves Warner, olvasgasd továbbra is, mert te olyan szép vagy...
Ezt követően Warner megkérdi Juliettet, nem kellett volna elmondani Castle-nek, a lázadók vezetőjének, hogy egyébként meg tudsz érinteni? Juliette nem szól semmit, Warner meg beárulja Castle-nél. Warner azzal védekezik, hogy szeretne a lázadók közé állni, egyébként meg az ilyen információk tartják egyben a lázadó csapatot. Juliette kiakad, hogy de ez az ő titka volt, neki lett volna joga elmondani, nem Warnernek!
Kérdem én: miért? Warnernek ez ugyanúgy titka...
Majd ezt követően Juliette megtudja, hogy: Warnernek milyen különleges ereje van illetve hogy meg akar szökni.
Elmondja Castle-nek? Elvégre azért küldik Warren szobájába, hogy infókat húzzon ki a kis Casanovából... Juliette persze elkezdi védeni Warrent...

MIÉRT???? MIÉRT TESZ OLYANT VALAKIVEL, AKI A SZERELMÉT FENYEGETTE, AKI KÍNOZTA ŐT, AKI BEÁRULTA ŐT, AKI TÖBBSZÖR ELÁRULTA, HOGY MÉG NEKIÁLLJA VÉDENI?

Jah, azért, mert Warner: SZÉP!

Hát basszus, a szibériai tigrisek is nagyon szépek, de azért nem tölteném a szabadidőmet négy fal között a közvetlen társaságukban. Ha támadnának, azért védekeznék ellene...

A legnagyobb gond, hogy Juliette még nem kapott golyót a fejébe. Elárulja az általa szeretett srácot, de olyan undorító módon... és akkor még nekiáll ezért is ostorozni, hogy még ő legyen megsajnálva... Elárulja azokat, akik segítették: Kenjit, Castlet, a gyógyító ikreket stb...

Ha Juliette a barátom lett volna a támaszponton, első adandó alkalommal eltettem volna láb alól... Megráznám, hogy "hé, kislány, mi a francot képzelsz magadról? mindenkit a játékszerednek használsz? önző liba!!!"

SPOILER VÉGE!!!!!

Összességében nézve Juliettet többször fejbelőttem volna, mint ahányszor szimpatikus volt (mert ilyen egyébként nem fordult elő). Minden lépésével másokat tesz tönkre, de saját magát sajnáltatja...
Szánalmas, hogy milyen idióta a főhősnő, hogy a saját világán kívül mindenki más dögöljön meg a francba... Ez... ez... kimondhatatlanul felhúzott ez a könyv...






GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. július 20.

Csátvák Soma - Lélekcsapda

0 megjegyzés

Szánom-bánom bűnömet, de ez egy olyan könyv, amit már évekkel ezelőtt el kellett volna olvasnom. Hiába kaptam meg, egyszerűen még mindig hadi lábon állok az elektronikus könyvek olvasásával. Lassabban haladok velük, mint papír társaikkal, akik mellé csak leülök, és már futok is oldalról oldalra.

Fülszöveg:
A civilizáció vége után a Terróra átkeresztelt Föld tetszhalott állapotban várja, mikor szabadul meg végre hálátlan magzatától – az emberiségtől. A pusztasággá lett egykori paradicsomot banditák és az Ítélet seregeinek maradékai, az egyszerűen csak démonoknak hívott lények tartják rettegésben.
Szívós és ragaszkodó faj az ember, sokuk még ekkor is hisz a civilizáció létjogosultságában. Képtelenek levonni a tanulságot őseik hibáiból, s a változás látszatára ügyelve hagyják, hogy menjen minden a régi, végső pusztulás felé tartó kerékvágásban. Csakhogy az új világrend ezt többé már nem tolerálja. A társadalom betegen is fortyog, a vezetők kapkodó vasmarka nyomán csak még több a vér és a rom.
Ilyen körülmények között is akadnak akik – talán maguk sem tudva miben, de még mindig bíznak. Közéjük tartozik Danre, a fiatal, sorsával megbékélt földműves is.
Ám görcsös elmúlássá degradálódott mindennapjai egyszerre véget érnek, mikor léte összefonódik az egyik démonéval: új, nyughatatlan, magával és magában küzdő köztes létformát alkotva kényszerül szembenézni a világgal, mely utolsó erejével is megveti őt. Útja során a halálig tartó, értelmetlen harcnál jobb alternatíva fényeit fedezi fel a sötétlő horizonton – hogy épp lemegy-e a nap, vagy feljő, nem számít. Ha eléri célját, talán megmenekül önmagától... csakhogy már nincs egyedül.
Az az érzésem támadt olvasás közben, hogy két külön történetet akar egybe zsúfolni, majd a végén olyan kapkodós lezárást kapunk, hogy minden csak megemlítést érdemel, de aztán nincs vele semmi se kezdve.

Van egy masszív alap, ami elindul valahonnan, és igazándiból valahol a 300. oldal körül megtörik az addigi lendület, bejön a képbe a Mester, a Mágus, vagy ki minek akarja hívni, és elveszítjük a fonalat. Átlépünk egy másik történetbe. A kettő külön-külön igen jól tudott volna működni, de így egybe egy nagy katyvasz.

A váltások sokszor annyira hirtelen jönnek... és mivel nincs fejezetelve ezért olyan hatást kelt, mintha egyet ide kapnánk, aztán oda kapnánk, és a végén igazándiból tényleg sehova nem jutunk.

Tetszett a könyv stílusa, de ahogy kiveszik belőle a lendület... ahogy sok dolgot túlír, túlmagyaráz... bevallom a vége csalódással zárult, hiszen nekiáll közhelyezni. Az sem derül ki végül, hogy mi miért volt fontos... hogy Griviantól, aki egy szimpla kocsmárosnak tűnik, majd jelzik, hogy nem az, miért kellene például félni. Túl sok az utalás, és nem a lényegre fókuszál.

A megemlített, de el nem sütött fegyverek tárháza a könyv felétől annyira alapvető jellemző, hogy onnantól fogva lassultam be igazán az olvasással.

Összességében nézve masszív, érdekes alapötlet, érthető a történet. Két külön kötetben megvalósítva sokkal jobb írás lehetett volna (és a történet végéből kellett volna az első kötet, az elejéből meg a második). Sajnálom, hogy a végén ennyire el lett tékozolva. Az egyház elleni harc, a lázadók, a démonok stb... túl sok dolgot akar belezsúfolni, és ez nyugtalanságot okoz a végén, hogy minden beleférjen. Túl sokat akar, de a végén kevesebbet fog. Kár érte...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. július 18.

Greta May - Egy gyilkos naplója

0 megjegyzés


Fülszöveg:
Carrie laza, divatőrült, dögös és kemény – amilyen a Szex és New York azonos nevű szereplője. A rendőrlány, aki tűsarkú Prada-cipőben dolgozik, töretlen humorral és kitartással evez az élet tengerén, annak ellenére, hogy terveivel ellentétben sorozatgyilkosságokat kell helyszínelnie, a rendőrségi pszichológus folyamatosan akadékoskodik vele, ráadásul teljes zűrzavar jellemzi kapcsolatait a férfiak és a szex terén. Amikor egy macsó nyomozótiszt és egy hátborzongató sorozatgyilkos is belép a képbe, a lány élete végképp fenekestül felfordul. Lassan képes lesz szembenézni a múltból magával hurcolt kísértetekkel, csakhogy a történések során kibontakozó valóság mindennél ijesztőbb.

Greta May tipikusan az az írónő volt a múltamban, aki igen jól írt, majd fogta magát, eltűnt és sok év után visszatért. Visszagondolva korábbi munkáira, ez merőben kakukktojás közöttük. Olyan, mint a magyar Szingli fejvadász (Janet Evanovich), amerikai helyszínekkel és nevekkel.

Azért kakukktojás, mert az írónő korábbi műveiben olyan főszereplők voltak, akiket megkínzott az élet. Carrie laza, aranykanalat adtak a szájába gyerekként. Kiegyensúlyozottság, harmónia, pónilovak és szivárványok bűvkörében nevelkedett. A valós világhoz részben van csupán köze. Van egy nagyi, aki jó sok pénzzel elfedi az unokája hibáit, amit a rendőrségnél vét. Ugyanakkor Carrie eredményei kiválóak. Egyedül a pszichológiai alkalmasságit nem kapja meg valamiért.
Van két barátnője, akikkel igen jóban van, és egy bekattant harmadik (immáron) ex-barátnő, aki képes részegen akár partikat is megzavarni.

A maffia világa távolabb sodródott az írónőtől az évek során, amit kicsit bánok, kicsit nem. Maga az írás minősége még mindig jó. Egyszerű szavakat használ, gördülékeny a stílus, és Carrie idegesítően cicababa stílusa, meg a divatmegjegyzéses humora is tökéletesen illeszkedik a történethez.

Aztán látjuk Carriet, ahogy elkezd némileg felnőni. Rájön, hogy eddig nagyjából tagadásban élt, hogy az őt ért traumákat nem biztos, hogy a lehető legjobb módon próbálta meg feldolgozni. A cicababa eszközei továbbra is rendelkezésre állnak, de már nem azok vannak az előtérben.

Van természetesen romantikus szál is, ami nekem néha kicsit sok volt. Egyszerűen összejön egy munkatársával, aki aztán örökké szereti, így a happy end nem marad el.

Bevallom őszintén, hogy az írónő korábbi könyveiben lényegében az volt az egyik piros pontos húzás, hogy közel áll az élethez, és nem mindig végződnek feltétlenül happy enddel. Ehhez képest ez a könyv olyan, mint egy rózsaszín ködbe burkolózott lányka élete. Mintha az ember leülne a tévé elé, és megnézné a Dr. Szöszi gyilkosságokkal tarkított változatát.

A minőségre tehát nem lehet panaszunk. Némi humor is bekerül a képbe, némi kuszáltnak tűnő szál, viszont aki figyel, az hozzám hasonlóan már a könyv felénél tudják, hogy ki a gyilkos. Elég sok momentum mutatja, ugyanakkor ez számomra azt is jelenti, hogy a történet megfelelően van felépítve. A nyomozás követhető, némileg elrugaszkodott, de az élet is produkál ilyesmit, úgyhogy nem tudom hibáztatni.

Összességében nézve valami olyasmit vártam az írónőtől, ami nem ennyire habos-babos és rózsaszín. Amiben nem lesz a végén happy end, és amiben a humornak még írmagja sincs.
Ennek ellenére kaptam egy könnyed limonádét, egy krimis chick-litet. Ahogy Janet Evanovich sorozatát szerettem, úgy Greta May új stílusa is bejött.
Amiben még eltérhetne a régi műveitől (de sajnos nem teszi), hogy lehetne némileg hosszabb is a kötet. Remélhetőleg lesz még folytatás, és talán nem kell rá újabb nyolc évet várni...

Aki szerette Janet Evanovich Stephanie Plum sorozatát, annak ez a kötet teli találat.


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. július 11.

Kovács Attila, Bihari Péter és mások - Pokoli teremtmények, ördögi szerekezetek

0 megjegyzés

Igen lassan sikerült összeraknom, mit szeretnék írni erről a könyvről. Az első pont az lenne, hogy a címkéken is látszik, annyi a szerzője, hogy nem tudom mindnyájukat felsorolni, úgyhogy ezúton is elnézést, aki nem került fel a blogra, mint új szerző. Talán majd egy másik könyv kapcsán majd felkerülnek ők is.

Elmondanám, hogy mivel ez egy novelláskötet, egyben és külön-külön is érdemes említést tenni a benne található munkákról.

Maga a kötet nem mindig hű a fő címéhez, viszont hangulatában nagyjából minden történet bele illik. Találkozunk varázslókkal, bűnözőkkel, családjukat menteni kívánó, hús-vér emberekkel.


Fülszöveg:
A ​Főnix Könyvműhely egy különleges antológiával kedveskedik olvasóinak. A kötetben alkotóink arra vállalkoztak, hogy egy-egy novella erejéig kóstolót adjanak a steampunk univerzumából, természetesen a saját szemszögükből. Holden Rose a gőz uralta világ egy sötét arcát mutatja be egy rabszolgaként tartott kislány szemén keresztül. Imre Viktória Anna történetében egy család menekül mágia segítségével az örök sötétségre kárhoztatott Londonból. Peter Sanawad tanmesének is beillő novellájában a fiatal Galileo Galilei, egy gólem és egy derék egyházfi kalandját kísérhetjük végig a Naprendszeren keresztül. Habony Gábor a zene és az energia kapcsolatát tárja fel egy rejtélyes harmónia segítségével, Hudácskó Brigitta az alternatív történelem vizeire evez, Mickey Long a steampunk vadnyugatra kalauzol el minket, ahol hősét egy legendás hírű csavaros veszi üldözőbe. Benyák Zoltán a háború poklán át szöktet meg Sanghajból kisregényében, Bajkán László a zsáner különböző izgalmas találmányok iránti szeretetét demonstrálja, Patrick J. Morrison egy apokaliptikus esemény után a múlt technológiai szintjére visszasüllyedt Földet tár elénk. Vivien Holloway a Végtelen horizont előzménynovellájában a léghajós műfajt példázza parádésan, Hertelendy Anna a mágusok és mérnökök között kirobbanó osztályharc előzményeibe ad betekintést a saját gőzvandál világában, A. M. Aranth pedig egy steampunk boszorkányvadászatra invitálja a Kedves Olvasót, vissza a XVI. századba.

A fülszöveg nagyjából minden történethez hozzátesz valamit. Én azonban jelen pillanatban csak a kedvenceimet szeretném kiemelni, amik így vagy úgy, de valamiért megfogtak.

Imre Viktória Anna - A legsötétebb óra
Igen, most jöhet az, hogy elfogult vagyok, pedig nem. IVA jól írt és úgy tűnik, ez mit sem változott. Frappáns történet arról, hogyan akar menekülni egy család. A történet kerek, csattanós véggel pont úgy, ahogy egy novellát szeretek, ha fel van építve.

Hudácskó Brigitta - Wick-Akta
Ez a történet nemes egyszerűséggel zseniális. Olyan formában van megírva, ami fölött nem lehet átsiklani. Tényleg olyan formát adtak neki, mintha éppen kinyitnánk egy dossziét, és mindenféle újságcikkek, elcsípett levelek stb. okmányok lennének benne, amelyek egy eset bizonyítékai. Ezekből összeállítható a kép, hogy ki és mit követett el, vagy miért kell róla aktát vezetni... A tipográfia és a képi elemek is zseniálisan vannak kivitelezve, úgyhogy ez így tökéletesen passzol egymáshoz. Kreatív megoldás, és a története sem rossz. Valójában össze kell rakni az apróbb részletekből, mit szeretne az író. Az embernek később esik le, mint egy átlagos novellánál, de ez az "összeszerelés" jó móka.

Mickey Long - Egy maréknyi csavarért
Ez volt az egyik legnagyobb kedvencem a kötetben. Az "Egy maréknyi dollárért" című westernhez hasonlóan ez is a vadnyugatra visz el minket, banditák és lövöldözések közé. Főhősünk "kiment" egy robotot, aki valójában őt menti meg. Érdekes írás, egy kicsit emlékeztetett a Vissza a jövőben vadnyugatos epizódjaihoz, ahol a modern és a régi dolgok keverednek össze, és adnak eléggé absztrakt elegyet. Ettől függetlenül megfogott a nyers vadnyugati hangulat itt, Stempunkiában.

Benyák Zoltán - Egy évszázad háború
Nos, ez egy olyan novella volt, amit így napok távlatából valahogy nem Benyák Zoltánnak tulajdonítottam, úgyhogy amikor a címét kerestem a kötetben, vagy 10-szer átlapoztam.
Benyák Zoltán esetében ezúttal nem lehet elfogultságról beszélni, méghozzá azért, mert az író első háborús története nem tetszett. Majd fogja az író, és iderak egy ilyen háborús történetet. Egy olyan háborús történetet, amiből kérnék még. Egy eléggé érdekes családi történet bontakozik ki, ahol vannak érzelmek, egy apa, akit a lányával akarnak befolyásolni. Egy veszélyes bomba, amiben szintén fontos az emberi tényező.


Összességében nézve remek kötet, amiben mindenki megtalálja azt a történetet, ami hozzá a legközelebb kerül. Háború, béke, érzelmes vagy egyedi. Mindenki megtalálja azt, amit keres, és mindenkinek lesz benne legalább egy olyan történet, ami "fogára való". Egyet mindenki tartson észben olvasás előtt: óvakodjatok a pokoli teremtményektől, és vigyázzatok az ördögi szerkezetekkel!

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. július 9.

Blogos eseménynaptár

0 megjegyzés

Sziasztok!
Mostanában olyan ritkán sikerül írnom, hogy az borzasztó még nekem is... Lássuk, mi is történt, és mik a jelenlegi tervek.

Csináltam egy polcot molyon melyre eladó könyveket teszek fel aszerint a metódus szerint, hogy ha valaki kiválaszt egy könyvet, mondjon rá egy árat, egyezzünk meg árban és átvételi módban, és már költözhet is az illetőhöz a könyv.
Igaz, most már kevésbé rugalmasan kezelem, mióta néhányan először ezt mondták, hogy így jó nekik, aztán úgy jó, aztán a végén minden találkozási időpontot és helyszínt lemondtak, úgyhogy elsődlegesen postázást vállalok, minden másra utána vagyok rávehető.

Beszélgettünk Ngie-vel is az elmúlt hetek eseményeiről. Szíve szerint feladná a Vlogger vs. Bloggert,  úgyhogy mindenkit ezúton kérnék, hogy bíztassátok, hogy ne adja fel, lásson hozzá, és még ha nem is tesz fel videót róluk, olvasson könyveket csak úgy, szórakozásból.

Amit szintén nem értek, hogy van egy írónő, aki ékes példája annak, miért nem szabad magyar írókat támogatni, és magyar írók könyvéről bárminemű véleményt nyilvánítani. Annyira felháborított az egyik írónő viselkedése a napokban... egyszerűen sem az írónő, sem a fanatikus olvasói viselkedését nem tudtam hova tenni. Mielőtt csúnyát mondanék, inkább ugorjunk...

Gondolkoztam azon is, hogy eléggé rendszertelenül teszek fel bejegyzéseket a blogra. Egyszerűen hallatlannak találom, úgyhogy elhatároztam, hogy heti két napon tervezek könyvekről írni (kedd és csütörtök). Ha addot hétre nem sikerül két könyvet elolvasni, vagy egyet se, akkor egy-egy nap kimarad természetesen. Igyekszem tartani magam ehhez. A többi napon pedig más, könyves világgal kapcsolatos cikkeket igyekszem majd hozni (ahogy időm engedi). 

Jövő hétre már készülök is egy szerintem érdekes témával női írókról és történetükről.


Addig is egy kis türelmet kérek. Remélhetőleg jövő héten eljutok odáig, hogy a Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek antológiáról is sikerüljön végre írnom. Várjátok a bejegyzést vagy kedden vagy csütörtökön ;)

Addig is élvezzétek ki, ami még a hétvégéből maradt, és jó olvasást!
Folytatás...

2017. július 4.

Vivien Holloway - Mechanikus farkas (Winie Langton történetek 5.)

0 megjegyzés

Fülszöveg:
Winie ​élete továbbra sem unalmas. Segített Harry Roghannek ellopni az utolsó, egy darabban lévő gyalogsági rohamfarkast, de a fiú még mindig titkolja, mit is akar kezdeni vele egészen pontosan. Közben más is tudomást szerez a ritkaságról, és sok mindent megtenne azért, hogy megszerezze. 
William eközben igen nagy bajban van. Nem elég, hogy Winie továbbra sem áll szóba vele, hamarosan apja minden anyagi támogatását is elveszít, ráadásul olyan információkra bukkan az édesanyjáról, amire egyáltalán nem számított.
Winie ismét összejátszik Harryvel, Will pedig külön utakon jár, de előbb-utóbb ismét szükségük lesz egymás segítségére.

Amikor a Főnix könyvműhely felkarolta ezt a sorozatot, még nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Egyszerűen a Winie Langton egy olyan sorozat, aminek falom a köteteit - miközben egy könyvnek sem esik ténylegesen bántódása.

Ezúttal is az események több szálon futnak. Látjuk Winiet, aki eléggé érdekes módon segít Harrynek, hogy az megszerezzen néhány fontos alkatrészt a mechanikus farkashoz, melyet Winievel lovasítottak meg az előző kötetben.

Emellett Will saját útját járva elfogad egy megbízást, mely során ki kell derítenie, hogy egy Harry nevű fickó hova rejtett el egy mechanikus farkast. Will rájön, hogy nem azon az oldalon áll, ahol szeretne, a kérdés az, hogy túl késő e lépéseket tennie, hogy a másik oldalra kerüljön...

Közben Will nyomoz az anyja öröksége után és olyan dologra jön rá egy fénykép segítségével, amitől leesik az álla. Sorsa jobban hasonlít anyjáéra, mint eddig gondolta volna, és a történelem megismétli önmagát.

Annak idején Stan Lee azt mondta a Fantasztikus négyes -ről, hogy azért szeretik az emberek, mert ők voltak az elsők, akik szuperhősök, de úgy viselkednek, mint egy család, és ez a családias légkör tetszik a rajongóknak.
Nos, erről a sorozatról ugyanezt mondanám el. Amellett, hogy néha történik némi izgalom és akció, a családdal töltött részek a kedvenceim. A nagyit egyszerűen nem lehet nem szeretni, és a stiklis és nehéz szülők is mindig visznek színt a sztoriba. Az olvasó úgy érezheti, hogy a Langton família részese egy kicsit, és amikor Winie éppen nem velük van, akkor meg jó barátként követhetjük őt a kalandjain.

Most már az akció mellett azért szerepet kap a romantikus szál is, mely eddig burkoltan ott volt a háttérben, most viszont nagyobb szeletet kapunk belőle, és egy szerelmi háromszög van úgy kialakulóban, hogy Winie nemigazán veszi észre - ettől lesz bájos az egész.

Annyira barátságos maga a történet és a karakterek, az írónő pedig annyira kegyetlen emellett, hogy kötelezővé teszi a sorozat továbbolvasását. Ugyanis a lezárás egy totális cliffhanger... 

Összességében nézve a sorozat még mindig hozza az elvárt színvonalat, tetszik, hogy kapott némi új irányt a szerelmi szállal és úgy vélem, pont jókor kerül bele a sztoriba és a megfelelő helyen. A következő részig tűkön ülök, hogy mi történik hőseinkkel, úgyhogy annyit mondanék, remélem hamarosan már könyvespolcon láthatom...

GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. július 1.

John Steinbeck - Egerek és emberek, Lement a hold

0 megjegyzés

A nyakamba szakadt több doboznyi könyv, és a mazsolázáskor találtam rá erre a kötetre. Sokszor pedáloznak filmekben, regényekben az Egerek és emberek című Steinbeck könyvvel, és már ezer éve el akartam olvasni, de sose volt szívem beszerezni. Jól is tettem, mert most egy véletlen folytán eljutottam odáig, hogy elolvashassam.

A kötetben két történet van. Az első volt az Egerek és emberek, de én most a másodikkal kezdeném.

A Lement a hold tulajdonképpen arról szól, hogy van egy meghódított nép, aki passzív ellenállást épít fel a behatolók ellen. Néhány behatolót megölnek, megvannak a kultúrális különbségek a behatolók, meg a lakók között (mindenki másként gondolkodik). A behatolók abban látják a belső ellenállás letörését, hogy a vezetőket manipulálják, ha nem veszik hasznukat, akkor megölik gondolván, hogy akkor az ellenállás széthullik, de nem kalkulálják bele, hogy ez az ő táborukban van így. A meghódított nép nem így működik.

Amit hiányoltam belőle, az a végén a csattanó. Valahogy megvan a forradalmi közhangulat a kötetben, és végül az egész elsikkad, mert olyan semmilyen vége van... Egyszerűen a történetnek megvan a mondanivalója, de a kicsúcsosodás, a végén a katarzis és az igazi lezárás elmarad, úgyhogy kicsit olyan a vége, mint egy bot: az ember várna a végére valamit (mondjuk egy fát), de az nincs ott...

Most pedig térjünk át a történetre, ami mozgatta a fantáziámat. Az Egerek és emberek miről szól? A nagy büdös semmiről. De azt kell mondjam, mégis imádtam. Egyszerűen nem tudom, mi a francot művelt velem ez a fickó, de beleszerettem a munkájába. Jobb is volt, hogy ezt előbb olvastam, mert a Lement a hold után nem biztos, hogy bele mertem volna vágni.
Az Egerek és emberek -ben adott két fickó. Tipikus sztori a nagy és buta óriásról, és az agyas ám gyenge társáról. Kikötnek egy tanyán, mert dolgozni akarnak, pénzt szerezni, hogy megvalósítsák az álmaikat.
Egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy adott egy vészjósló hangulat, érezni a tragédiát azután, hogy az egér és egy kölyökkutya is "balesetet" szenved. A könyv nagy kérdése, vajon meddig képes elmenni az ember valakiért, akit jó barátjának nevez? Meddig képes nézni annak pusztítását, és meddig tart annak a határa, amíg ne avatkozzunk bele egy jó barátunk életébe, aki ön és közveszélyes? Meddig mennénk el és mikor, hogy belássuk, nem tudunk vele mit kezdeni, nem tudunk rajta segíteni?
A végén az utolsó mondat azért megadja a csattanót, és egy adag elgondolkodtató konklúziót is. Tisztán látszanak az egyes karakterek motivációi, hogy milyen tábort erősítenek. Van, aki megérti George-ot, a főhősünket, aki Lennie-re, a melákra próbál vigyázni hellyel közzel. Steinbeck ugyanolyan érzelmeket hagyott bennem, mint annak idején Merle a Védett férfiak című munkájával.
Egyébként történés nem sok van, de a hangulat, a tanulság eléggé kárpótolt ezért. Valami hajtott előre, hogy olvassam és olvassam, és nem lohadt le a kedvem attól, hogy egyik oldalon sem történik semmi eget rengető dolog, és hogy több momentum is (nem véletlenül) ismétlődik többször - mintegy kiemelve azt, hogy Lennie -nek van valami baja a fejében, és George-nak piszok nagy a türelme hozzá.

Összességében nézve a Lement a hold nemigazán tetszett, de az Egerek és emberek -et igen megkedveltem. '92-ben készült egy film is belőle, amit valószínűleg meg fogok nézni. A könyv hangulatát valószínűleg nem adja vissza, de ez már egy lehetséges következő bejegyzés tartalma...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. június 27.

P.C Cast, Kristin Cast - Marked /Megjelölve/ (Az Éjszaka háza 1.)

0 megjegyzés

Annak idején, mikor először kiadták ennek a sorozatnak az első részét magyarul, eszembe sem jutott volna, hogy én ennek valaha nekiállok angolul.

Amikor megláttam az antikváriumban a kötetet, eszembe jutott, hogy anno azok mennyivel jobban nyilatkoztak róla, akik angolul olvasták. Ennek apropójából vettem meg a könyvet, és nyelvgyakorlásnak jó lesz címszóval neki is álltam.

Már korábban írtam arról, hogy mi a története, és a korábbi véleményemről itt olvashattok!

Maga a véleményem nem sokat változott. A szereplők még mindig irritálnak, az egész történet gyenge lábakon áll, máshonnan lopja össze. Ugyanazzal a hangulattal/érzéssel tettem le, mint annak idején: ez csak meglovagolta a kor vámpírregényes korszakát, beletolva minden elemet, mely azt jellemzi (például muszáj lennie egy homoszexuális karakternek, kell bele mitológia, rejtélyesnek beállított főgonosz, aki jónak mutatkozik stb.)

Ami különbséget láttam, hogy még jobban irritáltak ilyen fejjel a szereplők, viszont a magyar fordításra visszaemlékezve és némileg összehasonlítva vele a szereplők nem olyan "szappanozandó szájú"-ak, mint ahogy a magyarban ezt előadják. Néhány káromkodás előjön, de nem viszik annyira túlzásba, mint a magyar kötetben. Ez a ribancozás ennyire nincs kiemelve az angol kötetben.

Maga az angol kötet egyébként könnyen olvasható. Néhány szó volt csupán olyan, aminek utána kellett néznem, hogy mégis mit jelent. Úgyhogy, aki nyelvet szeretne tanulni/gyakorolni, annak ez mindenképpen hasznos kötet lehet még akkor is, ha maga a beltartalom... hát nem éppen kielégítő minőségű.

Nem szeretnék rá több szót vesztegetni, mert korábban már megtettem. A lényeg, mi lényeg, hogy ez a könyv magyarul és angolul sem éri el a kiemelkedő színvonalat, még a YA fantasy kötetek között sem.

Ennek ellenére előzetesben elmondanék annyit, hogy a sorozatból még a polcaimon csücsül 4 kötet, amikre előbb-utóbb sort fogok keríteni, ámbár még egyelőre nem kerültek át a győri polcomra. Valamiért még mindig bízom benne, hogy mutathat ez a sorozat még pozitív irányt. Viszont a mostani tapasztalatomból ítélve már idősebb vagyok, mint szeretnék lenni ehhez a sorozathoz...


GR-ezők szerint:
Folytatás...

2017. június 25.

Imre Viktória Anna - A villámsújtotta torony (Elveszett napok novella)

0 megjegyzés

A könyvhéten mindig szeretem meglátogatni a Főnix Könyvműhely munkatársait (Zoltánt és Zoltánt), mert mindig igen jó hangulati alapot adtak eddig a könyvheteimnek.

Tőlük hoztam el az alábbi kisregényt is, mely kíváló alapozást ad az Elveszett napok című Imre Viktória Anna sorozathoz, melynek kezdő kötetét is beszereztem tőlük.

A történet több részre van bontva, és csak egy-egy epizódot látunk Florence, a fiatal lány és Hieronymus Bell, a tehetséges tanonc életéből, akik boszorkányok és alkimisták világában élnek, és próbálnak boldogulni.

Vizsgákra készülnek, beavatásuk részeként pedig új nevet kapnak.

Mióta megjelent a regény változat (A bosszúszomjas doktor) sajnos folytatás még nem jelent meg, de remélhetőleg hamarosan újra hallunk az írónő felől, akinek az írása még mindig azt bizonyítja, mennyire tehetséges író.

Nem is vesztegetnék erre a füzetkére több szót, hiszen apróbb történetek vannak benne, melyeknél minden mondat csak egy-egy poén lelövés (spoiler) lenne. Vegyétek, vigyétek, és hangolódjatok vele ti is A bosszúszomjas doktor című alkotásra!
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger