Responsive Advertisement

2017. július 11.

Kovács Attila, Bihari Péter és mások - Pokoli teremtmények, ördögi szerekezetek

Igen lassan sikerült összeraknom, mit szeretnék írni erről a könyvről. Az első pont az lenne, hogy a címkéken is látszik, annyi a szerzője, hogy nem tudom mindnyájukat felsorolni, úgyhogy ezúton is elnézést, aki nem került fel a blogra, mint új szerző. Talán majd egy másik könyv kapcsán majd felkerülnek ők is.

Elmondanám, hogy mivel ez egy novelláskötet, egyben és külön-külön is érdemes említést tenni a benne található munkákról.

Maga a kötet nem mindig hű a fő címéhez, viszont hangulatában nagyjából minden történet bele illik. Találkozunk varázslókkal, bűnözőkkel, családjukat menteni kívánó, hús-vér emberekkel.


Fülszöveg:
A ​Főnix Könyvműhely egy különleges antológiával kedveskedik olvasóinak. A kötetben alkotóink arra vállalkoztak, hogy egy-egy novella erejéig kóstolót adjanak a steampunk univerzumából, természetesen a saját szemszögükből. Holden Rose a gőz uralta világ egy sötét arcát mutatja be egy rabszolgaként tartott kislány szemén keresztül. Imre Viktória Anna történetében egy család menekül mágia segítségével az örök sötétségre kárhoztatott Londonból. Peter Sanawad tanmesének is beillő novellájában a fiatal Galileo Galilei, egy gólem és egy derék egyházfi kalandját kísérhetjük végig a Naprendszeren keresztül. Habony Gábor a zene és az energia kapcsolatát tárja fel egy rejtélyes harmónia segítségével, Hudácskó Brigitta az alternatív történelem vizeire evez, Mickey Long a steampunk vadnyugatra kalauzol el minket, ahol hősét egy legendás hírű csavaros veszi üldözőbe. Benyák Zoltán a háború poklán át szöktet meg Sanghajból kisregényében, Bajkán László a zsáner különböző izgalmas találmányok iránti szeretetét demonstrálja, Patrick J. Morrison egy apokaliptikus esemény után a múlt technológiai szintjére visszasüllyedt Földet tár elénk. Vivien Holloway a Végtelen horizont előzménynovellájában a léghajós műfajt példázza parádésan, Hertelendy Anna a mágusok és mérnökök között kirobbanó osztályharc előzményeibe ad betekintést a saját gőzvandál világában, A. M. Aranth pedig egy steampunk boszorkányvadászatra invitálja a Kedves Olvasót, vissza a XVI. századba.

A fülszöveg nagyjából minden történethez hozzátesz valamit. Én azonban jelen pillanatban csak a kedvenceimet szeretném kiemelni, amik így vagy úgy, de valamiért megfogtak.

Imre Viktória Anna - A legsötétebb óra
Igen, most jöhet az, hogy elfogult vagyok, pedig nem. IVA jól írt és úgy tűnik, ez mit sem változott. Frappáns történet arról, hogyan akar menekülni egy család. A történet kerek, csattanós véggel pont úgy, ahogy egy novellát szeretek, ha fel van építve.

Hudácskó Brigitta - Wick-Akta
Ez a történet nemes egyszerűséggel zseniális. Olyan formában van megírva, ami fölött nem lehet átsiklani. Tényleg olyan formát adtak neki, mintha éppen kinyitnánk egy dossziét, és mindenféle újságcikkek, elcsípett levelek stb. okmányok lennének benne, amelyek egy eset bizonyítékai. Ezekből összeállítható a kép, hogy ki és mit követett el, vagy miért kell róla aktát vezetni... A tipográfia és a képi elemek is zseniálisan vannak kivitelezve, úgyhogy ez így tökéletesen passzol egymáshoz. Kreatív megoldás, és a története sem rossz. Valójában össze kell rakni az apróbb részletekből, mit szeretne az író. Az embernek később esik le, mint egy átlagos novellánál, de ez az "összeszerelés" jó móka.

Mickey Long - Egy maréknyi csavarért
Ez volt az egyik legnagyobb kedvencem a kötetben. Az "Egy maréknyi dollárért" című westernhez hasonlóan ez is a vadnyugatra visz el minket, banditák és lövöldözések közé. Főhősünk "kiment" egy robotot, aki valójában őt menti meg. Érdekes írás, egy kicsit emlékeztetett a Vissza a jövőben vadnyugatos epizódjaihoz, ahol a modern és a régi dolgok keverednek össze, és adnak eléggé absztrakt elegyet. Ettől függetlenül megfogott a nyers vadnyugati hangulat itt, Stempunkiában.

Benyák Zoltán - Egy évszázad háború
Nos, ez egy olyan novella volt, amit így napok távlatából valahogy nem Benyák Zoltánnak tulajdonítottam, úgyhogy amikor a címét kerestem a kötetben, vagy 10-szer átlapoztam.
Benyák Zoltán esetében ezúttal nem lehet elfogultságról beszélni, méghozzá azért, mert az író első háborús története nem tetszett. Majd fogja az író, és iderak egy ilyen háborús történetet. Egy olyan háborús történetet, amiből kérnék még. Egy eléggé érdekes családi történet bontakozik ki, ahol vannak érzelmek, egy apa, akit a lányával akarnak befolyásolni. Egy veszélyes bomba, amiben szintén fontos az emberi tényező.


Összességében nézve remek kötet, amiben mindenki megtalálja azt a történetet, ami hozzá a legközelebb kerül. Háború, béke, érzelmes vagy egyedi. Mindenki megtalálja azt, amit keres, és mindenkinek lesz benne legalább egy olyan történet, ami "fogára való". Egyet mindenki tartson észben olvasás előtt: óvakodjatok a pokoli teremtményektől, és vigyázzatok az ördögi szerkezetekkel!

GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *