Fülszöveg:
Carrie laza, divatőrült, dögös és kemény – amilyen a Szex és New York azonos nevű szereplője. A rendőrlány, aki tűsarkú Prada-cipőben dolgozik, töretlen humorral és kitartással evez az élet tengerén, annak ellenére, hogy terveivel ellentétben sorozatgyilkosságokat kell helyszínelnie, a rendőrségi pszichológus folyamatosan akadékoskodik vele, ráadásul teljes zűrzavar jellemzi kapcsolatait a férfiak és a szex terén. Amikor egy macsó nyomozótiszt és egy hátborzongató sorozatgyilkos is belép a képbe, a lány élete végképp fenekestül felfordul. Lassan képes lesz szembenézni a múltból magával hurcolt kísértetekkel, csakhogy a történések során kibontakozó valóság mindennél ijesztőbb.
Greta May tipikusan az az írónő volt a múltamban, aki igen jól írt, majd fogta magát, eltűnt és sok év után visszatért. Visszagondolva korábbi munkáira, ez merőben kakukktojás közöttük. Olyan, mint a magyar Szingli fejvadász (Janet Evanovich), amerikai helyszínekkel és nevekkel.
Azért kakukktojás, mert az írónő korábbi műveiben olyan főszereplők voltak, akiket megkínzott az élet. Carrie laza, aranykanalat adtak a szájába gyerekként. Kiegyensúlyozottság, harmónia, pónilovak és szivárványok bűvkörében nevelkedett. A valós világhoz részben van csupán köze. Van egy nagyi, aki jó sok pénzzel elfedi az unokája hibáit, amit a rendőrségnél vét. Ugyanakkor Carrie eredményei kiválóak. Egyedül a pszichológiai alkalmasságit nem kapja meg valamiért.
Van két barátnője, akikkel igen jóban van, és egy bekattant harmadik (immáron) ex-barátnő, aki képes részegen akár partikat is megzavarni.
A maffia világa távolabb sodródott az írónőtől az évek során, amit kicsit bánok, kicsit nem. Maga az írás minősége még mindig jó. Egyszerű szavakat használ, gördülékeny a stílus, és Carrie idegesítően cicababa stílusa, meg a divatmegjegyzéses humora is tökéletesen illeszkedik a történethez.
Aztán látjuk Carriet, ahogy elkezd némileg felnőni. Rájön, hogy eddig nagyjából tagadásban élt, hogy az őt ért traumákat nem biztos, hogy a lehető legjobb módon próbálta meg feldolgozni. A cicababa eszközei továbbra is rendelkezésre állnak, de már nem azok vannak az előtérben.
Van természetesen romantikus szál is, ami nekem néha kicsit sok volt. Egyszerűen összejön egy munkatársával, aki aztán örökké szereti, így a happy end nem marad el.
Bevallom őszintén, hogy az írónő korábbi könyveiben lényegében az volt az egyik piros pontos húzás, hogy közel áll az élethez, és nem mindig végződnek feltétlenül happy enddel. Ehhez képest ez a könyv olyan, mint egy rózsaszín ködbe burkolózott lányka élete. Mintha az ember leülne a tévé elé, és megnézné a Dr. Szöszi gyilkosságokkal tarkított változatát.
A minőségre tehát nem lehet panaszunk. Némi humor is bekerül a képbe, némi kuszáltnak tűnő szál, viszont aki figyel, az hozzám hasonlóan már a könyv felénél tudják, hogy ki a gyilkos. Elég sok momentum mutatja, ugyanakkor ez számomra azt is jelenti, hogy a történet megfelelően van felépítve. A nyomozás követhető, némileg elrugaszkodott, de az élet is produkál ilyesmit, úgyhogy nem tudom hibáztatni.
Összességében nézve valami olyasmit vártam az írónőtől, ami nem ennyire habos-babos és rózsaszín. Amiben nem lesz a végén happy end, és amiben a humornak még írmagja sincs.
Ennek ellenére kaptam egy könnyed limonádét, egy krimis chick-litet. Ahogy Janet Evanovich sorozatát szerettem, úgy Greta May új stílusa is bejött.
Van két barátnője, akikkel igen jóban van, és egy bekattant harmadik (immáron) ex-barátnő, aki képes részegen akár partikat is megzavarni.
A maffia világa távolabb sodródott az írónőtől az évek során, amit kicsit bánok, kicsit nem. Maga az írás minősége még mindig jó. Egyszerű szavakat használ, gördülékeny a stílus, és Carrie idegesítően cicababa stílusa, meg a divatmegjegyzéses humora is tökéletesen illeszkedik a történethez.
Aztán látjuk Carriet, ahogy elkezd némileg felnőni. Rájön, hogy eddig nagyjából tagadásban élt, hogy az őt ért traumákat nem biztos, hogy a lehető legjobb módon próbálta meg feldolgozni. A cicababa eszközei továbbra is rendelkezésre állnak, de már nem azok vannak az előtérben.
Van természetesen romantikus szál is, ami nekem néha kicsit sok volt. Egyszerűen összejön egy munkatársával, aki aztán örökké szereti, így a happy end nem marad el.
Bevallom őszintén, hogy az írónő korábbi könyveiben lényegében az volt az egyik piros pontos húzás, hogy közel áll az élethez, és nem mindig végződnek feltétlenül happy enddel. Ehhez képest ez a könyv olyan, mint egy rózsaszín ködbe burkolózott lányka élete. Mintha az ember leülne a tévé elé, és megnézné a Dr. Szöszi gyilkosságokkal tarkított változatát.
A minőségre tehát nem lehet panaszunk. Némi humor is bekerül a képbe, némi kuszáltnak tűnő szál, viszont aki figyel, az hozzám hasonlóan már a könyv felénél tudják, hogy ki a gyilkos. Elég sok momentum mutatja, ugyanakkor ez számomra azt is jelenti, hogy a történet megfelelően van felépítve. A nyomozás követhető, némileg elrugaszkodott, de az élet is produkál ilyesmit, úgyhogy nem tudom hibáztatni.
Összességében nézve valami olyasmit vártam az írónőtől, ami nem ennyire habos-babos és rózsaszín. Amiben nem lesz a végén happy end, és amiben a humornak még írmagja sincs.
Ennek ellenére kaptam egy könnyed limonádét, egy krimis chick-litet. Ahogy Janet Evanovich sorozatát szerettem, úgy Greta May új stílusa is bejött.
Amiben még eltérhetne a régi műveitől (de sajnos nem teszi), hogy lehetne némileg hosszabb is a kötet. Remélhetőleg lesz még folytatás, és talán nem kell rá újabb nyolc évet várni...
Aki szerette Janet Evanovich Stephanie Plum sorozatát, annak ez a kötet teli találat.
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése