2017. július 20.

Csátvák Soma - Lélekcsapda

Szánom-bánom bűnömet, de ez egy olyan könyv, amit már évekkel ezelőtt el kellett volna olvasnom. Hiába kaptam meg, egyszerűen még mindig hadi lábon állok az elektronikus könyvek olvasásával. Lassabban haladok velük, mint papír társaikkal, akik mellé csak leülök, és már futok is oldalról oldalra.

Fülszöveg:
A civilizáció vége után a Terróra átkeresztelt Föld tetszhalott állapotban várja, mikor szabadul meg végre hálátlan magzatától – az emberiségtől. A pusztasággá lett egykori paradicsomot banditák és az Ítélet seregeinek maradékai, az egyszerűen csak démonoknak hívott lények tartják rettegésben.
Szívós és ragaszkodó faj az ember, sokuk még ekkor is hisz a civilizáció létjogosultságában. Képtelenek levonni a tanulságot őseik hibáiból, s a változás látszatára ügyelve hagyják, hogy menjen minden a régi, végső pusztulás felé tartó kerékvágásban. Csakhogy az új világrend ezt többé már nem tolerálja. A társadalom betegen is fortyog, a vezetők kapkodó vasmarka nyomán csak még több a vér és a rom.
Ilyen körülmények között is akadnak akik – talán maguk sem tudva miben, de még mindig bíznak. Közéjük tartozik Danre, a fiatal, sorsával megbékélt földműves is.
Ám görcsös elmúlássá degradálódott mindennapjai egyszerre véget érnek, mikor léte összefonódik az egyik démonéval: új, nyughatatlan, magával és magában küzdő köztes létformát alkotva kényszerül szembenézni a világgal, mely utolsó erejével is megveti őt. Útja során a halálig tartó, értelmetlen harcnál jobb alternatíva fényeit fedezi fel a sötétlő horizonton – hogy épp lemegy-e a nap, vagy feljő, nem számít. Ha eléri célját, talán megmenekül önmagától... csakhogy már nincs egyedül.
Az az érzésem támadt olvasás közben, hogy két külön történetet akar egybe zsúfolni, majd a végén olyan kapkodós lezárást kapunk, hogy minden csak megemlítést érdemel, de aztán nincs vele semmi se kezdve.

Van egy masszív alap, ami elindul valahonnan, és igazándiból valahol a 300. oldal körül megtörik az addigi lendület, bejön a képbe a Mester, a Mágus, vagy ki minek akarja hívni, és elveszítjük a fonalat. Átlépünk egy másik történetbe. A kettő külön-külön igen jól tudott volna működni, de így egybe egy nagy katyvasz.

A váltások sokszor annyira hirtelen jönnek... és mivel nincs fejezetelve ezért olyan hatást kelt, mintha egyet ide kapnánk, aztán oda kapnánk, és a végén igazándiból tényleg sehova nem jutunk.

Tetszett a könyv stílusa, de ahogy kiveszik belőle a lendület... ahogy sok dolgot túlír, túlmagyaráz... bevallom a vége csalódással zárult, hiszen nekiáll közhelyezni. Az sem derül ki végül, hogy mi miért volt fontos... hogy Griviantól, aki egy szimpla kocsmárosnak tűnik, majd jelzik, hogy nem az, miért kellene például félni. Túl sok az utalás, és nem a lényegre fókuszál.

A megemlített, de el nem sütött fegyverek tárháza a könyv felétől annyira alapvető jellemző, hogy onnantól fogva lassultam be igazán az olvasással.

Összességében nézve masszív, érdekes alapötlet, érthető a történet. Két külön kötetben megvalósítva sokkal jobb írás lehetett volna (és a történet végéből kellett volna az első kötet, az elejéből meg a második). Sajnálom, hogy a végén ennyire el lett tékozolva. Az egyház elleni harc, a lázadók, a démonok stb... túl sok dolgot akar belezsúfolni, és ez nyugtalanságot okoz a végén, hogy minden beleférjen. Túl sokat akar, de a végén kevesebbet fog. Kár érte...


GR-ezők szerint:

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger