2017. június 11.

A 2017-es könyvhét margójára

Végre idén, a tavalyival ellentétben sikerült kijutnom a könyvhétre...

Kalandjaim reggel már ott kezdődtek, hogy "bepakolni a könyveket". Idén célom volt, hogy egy adott keretösszeget vásároljak le csupán, annál többet nem engedélyeztem. 

Amikor dél környékén végre kiértünk a térre (egy kalandos odajutást követően, ugyanis még abból a városból sem sikerült kijutnom, ahol lakom anélkül, hogy el ne tévedtem volna...) rögtön összefutottunk Timussal, Kisnarival és Rétával. Timus visszahozta nekem a Magánvégtelen példányomat (hamarosan tehát újabb novelláskötetről írok a blogon).

Összeírtam egy kis listát, hogy kinek a dedikálására szeretnék odaérni. Az egyetlen, aki kimaradt, az Benyák Zoltán, aki 11-12-ig dedikált. Egyrészt neki már nem tudtam milyen könyvet vinni, másrészt... eltévedésem okán későn értünk ki.

Úgyhogy ennek örömére elmentem becélozni a Főnix Könyvműhely standját, és mint 2 éve most ist otthagytam a vagyonom. A teljes keretösszegem egy az egyben ott maradt, úgyhogy már nem kellett attól tartanom, hogy esetleg több könyv húzza le a hátam.
Zsákmányok:
- Imre Viktória Anna - A bosszúszomjas Doktor
- Imre Viktória Anna - A villámsúlytotta Torony
- Vivien Holloway - Mechanikus farkas
- Szélesi Sándor - Csillagfényszövők

Az első dedikálás, amin végre részt vehettem 14-15 óra között Vivien Holloway-é volt.
Dedikáltatva:
- Vérvörös horizont
- A Bross
- Mechanikus farkas
- Tolvajok kézikönyve

Mire végére értünk a könyvhalomnak, leszakadt az ég, úgyhogy gyorsan behúzódtunk egy cipőboltba, ahol megjelent Szélesi Sándor is.
Rétától kaptam itt egy beleolvasót (Kathy Reichs - Ne törj csontot, másik oldala: Gregg Hurwitz - Az árva) és egy Kildarás matricát. 

Ahogy végre apadt az eső, összeszedtük Ngiet, és betámadtuk Szélesi Sándort két könyv dedikálásának erejéig:
- Kincsem
- Csillagszövők

Ezután már dedikáltatnivaló könyvem nem maradt, úgyhogy J. Goldenlanet és Gaura Ágnest csak meglestük. Utóbbival szerettem volna néhány szót váltani, de akkor volt a sor, hogy már nem bírtuk kivárni.

Hazajövet előtt azért még egy könyv úgy döntött, hogy beleugrik a táskámba... Elmentünk egy stand előtt, ahol szemet szúrt néhány mókás borítójú könyv néhány mókás címmel...
Mivel szeretem a történelmet, meg az érdekes tényeket, nemigazán tudtam ellenállni... 
Zsákmány:
Kapa Mátyás, Marcinkovics Sára - A történelem legbizarrabb halálesetei (Kuriózum sorozat 1.)

Már hazafele is beleolvastam a könyvbe, azóta pedig még tovább haladtam benne. Maradjunk annyiban, hogy eddig annyira tetszik, hogy a széria további epizódjait is szeretném majd elhozni.
Amelyikre még pályáztam volna tegnap, az A történelem legérdekesebb focimeccsei de mivel azt az infót kaptam, hogy az 1-0-ás Andorra-Magyar meccs nem volt benne, ezért azt nem hoztam el (just a joke, nem ez volt a tényleges indok).

Amit bánok:
- Nem tudtam beszerezni J.Goldenlane legújabb könyveit
- Nem tudtam beszerezni Gaura Ágnes legújabb könyvét

Azért megnéztem őket, hogy kicsit fájdítsam a szívemet, hogy az a néhány könyv most jódarabig még nem fog felkerülni a könyvespolcomra. 

Míg ezt a bejegyzést írtam, bejött párom, aki mondta, hogy a tegnapi napból valami még kimaradt. Egy új lakó költözött a könyvek (és Móki) mellé. Maga a Kockásfülű nyuszi fog figyelni (távcső nélkül) arra, hogy minél több könyv kerüljön olvasott szekcióba, és vigyáz rájuk, hogy ne sérüljenek olvasás közben. :) A Kockásfülű nyúl mindent lát!

Most megyek, mert itt van mellettem egy könyvtorony, ami csak arra vár, hogy elolvassam, és minden darabjáról írjak itt a blogon.

Vajon kinek a halála lesz a legérdekesebb? 

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger