Responsive Advertisement

2015. június 11.

Vivien Holloway - A hóhér kötele (Winie Langton történetek 3.)

Már azóta szeretném olvasni Winie harmadik történetét, mióta a kettest letettem. Igazán érdekes, és galád helyen lett elvágva a második kötet, úgyhogy szerintem nem voltam ezzel egyedül...

A kötet nem is hazudtolja meg magát. Noha az áll a középpontban, hogy Winie hogyan tengeti a börtönben a napjait, hogyan zajlik a tárgyalása, hogyan próbál kibújni a felelősség alól, kapunk egy új szálat. William szemszögét követve újabb tincs kerül a fonatba, és elindul általa a mellékszál egy másik irányba.

Ezúttal a cél nem csak az, hogy Winie elkerülje a hóhér kötelét, hanem az is, hogy Will végre megkaparintsa az áhitott gyűrűt, illetve versenyt fusson egy könyvért, ami igen értékes, és olyan dolgokat tartalmaz, ami a fiúnak feltétlenül tudnia kell. Arra, amit végül talál, egyáltalán nem számít, viszont minden zárnak van egy nyitja, így minden rejtélynek van megfejtése is.

(A kép forrása)
Azt hiszem kijelenthetjük, hogy az írónőnek jól áll ez a stílus, és hozza azt, amit korábban is. Kezünkbe ad egy olyan könyvet, ahol alapelv az, hogy csak lazán... ad hozzá egy jó adag lendületet, és mire az ember észbe kapna, már nyúlna is a folytatásért. Ez a kisregény sorozat egyszerűen teli találat, nincs rajta mit ragozni. Mindig van miért izgulni főhősnőnkért, aki a legkilátástalanabb helyzetekben sem veszti el a hideg vérét...

"Ó, dehogynem. Csak igyekszem úgy tenni, hogy ne legyen szemtanúja." (53. old.)
Oh, tényleg. Viszont a szarkazmusát, és ezzel együtt a "humorérzékét" nem veszíti el.
"- Ezt most bóknak szántad?"  (53. old.)
Nem, valójában nem, hanem ez az igazság. Azt is mondhatnám, hogy: "Az ítélet jogerős." (109. old.)

A szereplők között találkozunk régi és új szereplőkkel, akiket azáltal, hogy Will szemszögéből is bemutatásra kerülnek, talán még jobb jellemzéssel ismerhetünk meg. A Langton család felépítése is kap egy külsős szemszöget, ami részben más megvilágításba helyezi őket. Valahogy elkezdtem megkedvelni Elvira Langtont (Winie édesanyja), aki olyan, mint Winie gondoskodóbb, nyugodtabb kiadása. Felbukkan ismét Tony, ami részünkről még egy kis bonyodalmat jelent, viszont ezúttal nem kavar akkora port, mint az előző részben, amit kicsit sajnáltam, de remélhetőleg a következő kötetben azért bepótolja ezt az aprócska mulasztását.

Összességében nézve a történet még mindig szórakoztató, lendületes, miközben az olvasó nyakára tekeredik a hóhér kötele, csak éppen nem felakasztja, hanem hozzákötözi a könyvhöz.

A negyedik kötet hamarosan megjelenik A tolvajok kézikönyve címmel.


A könyvet és a könyvheti élményeket ezúton is köszönöm a Főnix Könyvműhelynek, és Vivien Hollowaynek!


GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *