Responsive Advertisement

2014. december 6.

Eredményhirdetés - Blogos nyomozás Borival

Elmúlt november vége, úgyhogy gyorsan sorsoltunk is egy nyertest, aki egy névre szóló Borbíró Borbála 4. kötetet kap. Hogy kire esett a választás? Előtte elmondanám, mi volt a helyes megoldás...

Mik is voltak a nyomok?

Hétfő: Itt egy elég erős utalást kaptatok Gaura Ágnes - Vámpírok múzsája című kötetéhez, ahol az "eurofikus függésbe" kifejezést emeltem ki a szöveg vége tájékán.

Kedd: Ez már nehezebbnek bizonyult, nem is találták meg olyan sokan. Fontos nyom volt, hogy 2 rész jelent meg, tehát a sorozatok listámon elég sok tételt lehetett kihúzni azzal az információval karöltve, hogy vámpíros könyveket kerestünk. Aki rendszeresen követte a blogot az elmúlt pár évben az láthatta, hogy volt egy sorozat, ami a szívem csücske volt, rengeteg kampány is indult, hogy egyáltalán a 2. részt tudjuk magyarul olvasni. Egy számomra szimpatikus testvérpár áll a középpontban, akik nem mások, mint Cal és Niko Leandros. Ezek után biztosan többen rájöttetek, hogy a Holdvilág -ban volt elrejtve a következő nyom. Rögtön a 2. sorában a "mindenki" szó volt kiemelve.

Szerda: Ennek megfejtése nem igényelt túl sok gondolkodást. Nagyon sokan eltaláltak az Üvegház című Rachel Cain könyvhöz, ahol a "kerül" szócska került kiemelésre.

Csütörtök: Ez egy újabb Gaura -rajongói napra sikeredett, ahol az Átkozott Balszerencsére történt utalás. Itt a "Gaura Ágnestől" került kiemelésre.

Megoldásként elfogadtuk azt, hogy "Mindenki euforikus függésbe kerül Gaura Ágnestől." vagy azt, hogy "Gaura Ágnestől mindenki euforikus függésbe kerül."

Többen írtak egy-egy kis üzenetet is a megfejtéseik mellé, amik nekünk voltak bonuszok, és nagyon örültünk nekik (az írónővel). 

Mindenkinek köszönjük, aki részt vett a játékban, és aki nem nyert, ne keseredjen el, lesz még játék.

Most pedig a nyertesről, aki nem más...

6. Timi

Ezúton is gratulálunk neki! Az írónő már dedikálta is névre szólóan a könyvet, és hamarosan postázásra kerül. 

Legközelebb is izgalmas, és jó játékot mindenkinek! Jó Mikulást!



Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *