Responsive Advertisement

2014. október 5.

Filmszemle: Az igazi kaland



Relatíve régen olvastam a könyv változatot, de utána rögtön megnéztem a filmet.
Tulajdonképpen, előbb jött az, hogy megnéztem a filmet, majd olvastam a könyvet, majd újra megnéztem ennek tükrében a filmet. Azt kell mondjam, ritka eset, de ennek a történetnek igazán jót tett Hollywood.

Míg a könyv néhol inkább egy száraz, a bürokráciával való küzdelmek bemutatására szolgáló "tanulságos történet" leendő állatkerttulajdonosoknak, addig a film egy igazán meghitt, családias változatát mutatja be ezeknek a küzdelmeknek.

A történetet itt-ott átírták/kipofozták/felfrissítették/meghatóbbá tették. Felesége halála után Ben levegőváltozás miatt új helyre költözik a gyerekekkel. Fiával azóta is problémák vannak az iskolában, ahonnan kirúgják egy lopási ügy miatt, úgyhogy ez a megoldás tűnik számára ideálisnak. Kislánya lelkesedik azért a házért, amit az apjuk kinézett, ugyanis hátul, az udvarban van egy egész állatkertjük.

Így hát Mee és két gyerkőce megveszik az állatkertet, és a megmaradt maréknyi dolgozóval egyetemben munkához látnak, hogy kitatarozzák a helyet. Az ellenőr váratlan felbukkanása azonban aggályokat kelt bennük, hiszen rengeteg dolgot ad még hozzá a kijavítandó részek listájához. Ami még nehezíti a helyzetet, hogy elfogyott a pénzük...
Benjamin Mee és Matt Damon
A túlvilágról Katherine (a feleség) azonban segítséget nyújt nekik, és megoldja az anyagi kérdést, így aztán egy végső ellenőrzés után megnyithat az állatkert.
Így lehetne röviden összefoglalni a fő szálat, amelyet tucatnyi kisebb, mellékszál sző keresztül-kasul. 

Hollywood mondhatni kitett magáért, hiszen eladhatóvá tették a történetet azáltal, hogy egy humorban bővelkedő családi filmet alkottak. Mindezek mellett neves színészeket beállítani a főbb szerepekbe (Matt Damon, Scarlet Johanson stb...) szintén nyerő ötlet volt.
A filmbeli csapat

Érdekesség, hogy felbukkan az író a film vége felé (1 óra 50 percnél), aki egy közönséges apukát alakít, aki magával hozta (a való életbeni) két gyerkőcét is az állatkert megnyitójára. Annál a kockánál látható az igazi Benjamin Mee, amikor a látogatók érkezésénél a kisgyerek azt mondja: "Nézd, apa!" (a gyerek Ben igazi gyermeke és a megszólított apa maga Benjamin Mee, aki később ott marad a fánál, és felsegíti a többi látogatót is, hogy eljuthassanak az állatkertbe, amit elzár egy - a vihar miatt - kidőlt fa).

Remek film, remek történettel, remek szereplőkkel, és rengeteg bájjal, humorral. Igazi kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak, és mindenki megtalálhatja benne azt, amit keres.

A szórakoztatásért és az ötletességért 5/5 pontos film :)

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *