Responsive Advertisement

2014. július 17.

Életem legelső találkozása a Könyvmolyképzővel

A verseny logója
Ezen a héten a Könyvmolyképző kiadó könyvei közül válogatok, és ígértem, hogy megosztok ezt-azt a kiadóval kapcsolatosan. Érdekesnek találtam az első KMK-val kapcsolatos emlékemet, ami meglehetősen régre nyúlik vissza... 

Jonatán, a verseny "kabalája"
Amikor még kis, általános iskolás diák voltam, a magyartanárom azzal jött be, hogy van egy játék, amiben részt lehet venni. Ez nem más volt, mint a Jonatán, ami egyfajta könyvmolyképző játék volt. A lényeg az volt, hogy aki regisztrált a játékra, az adott összeg fejében kapott egy mappát, amibe regény töredékeket/novellákat lehetett belerakni. Minden ilyen részlethez tartozott egy-egy feladatlap, amiken kérdések voltak az adott szemelvénnyel kapcsolatban. Tulajdonképpen szimpla értő olvasás, aminek a megoldásait fel kellett vezetni egy lapra, és beküldeni. Adott időközönként jött újabb és újabb feladvány, amit aztán a mappában lehetett gyűjteni. Közben jöttek olyan apróbb ajándékok, mint kedvezményes könyvvásárlási lehetőség, exlibris stb... Az "évad" (nevezzük így) végén kiderült, hogy országos szinten hol végeztünk a többiekhez képest. 
Igazándiból nem is a versengés volt a lényeg, hanem az, hogy olvastunk, és élveztük. Az adott forduló érkezésénél mindig nagy zizegés futotta át az osztályban azokat, akik részt vettek a játékban. Mindig tudakoltuk a másiktól, ki hogy halad, elolvasták-e már a szemelvényt, kitöltötték-e már a lapot... Mindig nagy izgalom volt betenni a lapot a borítékba, és várni, hogy vajon mennyi pontot kaptunk rá - mert egy értékelőlap azért jött visszajelzésként, így számon tudtuk tartani a pontokat.
Játékos formában mutatta meg, hogy olvasni jó!

Négy évadon keresztül a játék részese voltam, és akkoriban emlékszem, hogy nagyon tetszett a játék. Így, kicsivel komolyabb fejjel is az a véleményem, hogy valóban segített a gyerekeknek megszeretni az olvasást.

A Könyvmolyképzőhöz kötődött a játék. Ennek keretein belül vettem meg az első KMK-s könyvemet, ami az Intőkönyvem története volt Nagy Katalintól. Akkoriban nagyon tetszett az a könyv, és amíg el nem olvastam, mindenhova magammal vittem. Később újra a kezembe vettem, akkor már annyira nem bűvölt el, viszont régebben igen (utána egy darabig kiugráltam a szobám ablakán, illetve másokén meg bemásztam).

A második KMK-s könyvemet már úgy szereztem be, hogy azt sem tudtam, hogy az KMK-s, csak véletlenül fedeztem fel, mikor bepislantottam a borító mögé. Ezek után nem volt megállás. Jött a KMK-nál a VP láz, majd a különböző szekciók, amik nagyban megkönnyítették azt, hogy meghatározhatóvá váljon, körülbelül milyen tartalomra lehet számítani a borító alatt.

Jelenleg már akkora kínálattal rendelkezik a KMK, hogy PigMen folyton visít, mikor elkezdem átböngészni, mik a friss megjelenések - már előre érzi, hogy elveszem tőle azt, amit keservesen összetúrt a gyomrába.

Egy biztos: most még egy darabig nyugalma lesz, ugyanis ezen a héten azokból válogatok, amik már rövidebb-hosszabb ideje a polcomon porosodnak a kiadó kínálatából...

Hamarosan felkerül tehát egy újabb Könyvmolyképző kiadós könyv. Mert ez egy ilyen Kiadós Zúzás...

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *