Responsive Advertisement

2014. június 18.

Naplóbejegyzés (# 10.)

Egy meglehetősen bizarr időszakon megyek keresztül. Olyan szürreális, hogy pihenhetnék is, meg nem is, ugyanis egyre közeledik az az ominózus dátum, amikor számot kell adnom az elmúlt három évvel, és be kell bizonyítanom, hogy nem csak a lábamat lógattam.

Ebből az absztrakt helyzetből rántott ki valamelyest a könyvhét, ami olyan volt, mint egy álom. Nagyon keveseknek mutatkoztam be FFG néven, és többnyire csak olyanoknak, akikkel már molyon, vagy a blogon keresztül beszélgettünk - így mindnyájan tudtunk arcot társítani a nicknévhez.

Viszont kimondhatatlan boldogsággal töltött el, mikor valaki a név hallatán csak úgy odalépett a könyvheti forgatagba, és megkérdezte: "Te vagy FFG?" Amikor számomra ismeretlen nevekkel jöttek, hogy de ők tudják, ki vagyok... - az érzés felbecsülhetetlen. Ehhez hozzájön az is, hogy most már jóideje nem vagyok aktív molytag, és még ígyis ismerik a három betűt. El sem tudjátok képzelni, mekkora öröm jár ilyenkor végig rajtam :).

Amikor pedig olyan emberek is csatlakoznak, akikről azt hittem, hogy csak én követem a munkásságukat, még el is pirulok, mert olyan hihetetlenül hangzik, hogy olyan emberek is ismerik, és olvassák a blogom, akiknek esetlegesen írok a könyveiről... Ezek a visszajelzések is hatalmas megtiszteltetéssel érnek, és mindig örülök, mikor ilyenekkel találkozom. 

Nem ehhez kapcsolódóan, de arra az elhatározásra jutottam, hogy most a következő két hétben meghúzom az olvasási határt, mert muszáj vagyok átmenni a végső megmérettetésen, ami még előttem áll. Ennek örömére rövidebb/gyorsabban olvasható, sokszor bugyuta könyveket kezdtem el olvasni, mert ezek mindig arra ösztönöznek, hogy inkább a tananyagot válasszam. Ha most belekezdenék valamelyik friss, könyvhetes szerzeményembe, csúnyán nézne rám az államvizsga tételeket tartalmazó mappám, és esetlegesen bosszút is állna rajtam a végén... :S

Úgyhogy most naplókat olvasok, egyelőre. Például kezdtem az Egy Zizi naplójával, meg az Egy vagány vámpír naplójával (angol címe: Diary of a Wimpy vampire). Nem ismerős ez valahonnan? Hadd gondolkozzam... mintha... (Diary of a wimpy kid alias Egy ropi naplója)

A különbség egyébként ég és föld a minőségben. A vámpír változatban bénák a rajzok, és a szövegek. Az életkedvem elmegy, mire átrágom magam mind a két köteten... (Remélem, a vámpírsrác véletlenül belefut egy karóba...) Most, hogy a könyvhéten megszereztem a DoWK részeket angolul, frissíthetem a megkopott angol tudásomat is, miközben újra elmerülhetek Greg világában...

Ez talán segít kiszakadni kicsit a közgazdaságtan világából...

1 megjegyzés:

Liliane írta...

Hajrá! :)) Drukkolok!

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *