Responsive Advertisement

2014. május 23.

Isaac Marion - Eleven testek

Eléggé felkapott volt egy időben a könyv. A film kapcsán találkoztam vele először. Eléggé humorosnak találtam a trailert (lásd a bejegyzés végén), és úgy gondoltam, hogy ha már könyvből készült, azt olvasnám először. Aztán jött egy kiadó, és máris a boltokba került magyar nyelven.

A történet arról szól, hogy van egy R nevű zombi, aki egyes szám első személyben elkezdi mesélni az életét. Nem emlékszik a nevére, hogy ki volt a halála előtt, mit csinált, semmit nem tud. Miközben mesél, mégis olyan hasonlítokat/szavakat használ, hogy néha még egy tiszta aggyal rendelkező ember is megirigyelné...
Egy alkalommal, mikor behatolnak zombi társaival egy vadászat során egy élőkkel teli házba, megöl egy fiút, akinek elfogyasztja az agyát. Ez által a fiú emlékei belé kerülnek. Meglát egy lányt, akibe azonnal beleszeret, ahogy ránéz - ő volt ugyanis a fiú szerelme... Ezután R kimenti a lányt, elviszi a repülőgépbe, ahol él, és úgy vigyáz rá, mint normál ember a szeme fényére. Egyszer elviszi megsétáltatni, hogy megetethesse, majd a lány közli vele, haza szeretne menni a Stadionba (ott alakítottak ki ugyanis egy mini várost az élők). R pedig igyekszik mindennek eleget tenni, viszont ez rá nézve jelent bajt, mert rá nézve viszont az élők jelentenek ellenséget...

Mit mondhatnék? A csillogó vámpírok után a következő lépcsőfok a szerelmes zombi... Holnaptól meg a szerelmes és a lányok után gyolcscsorgató múmiák lesznek?

KIS FOKÚ SPOILER VESZÉLY!

M és R a filmben
De kezdjük az elejéről. R elkezdi felvázolni a világot. Érthető, hogy nem tudja, honnan ered ez az egész. Valami fertőzést emlegetnek végig a regényben (mert mindig valami vírus a zombi lét kiváltó oka...), és orvosok már dolgoznak az ügyön (hallomásból tudjuk), de gyógymódot még nem találtak. Erre jön a lány, Julie... R és ő egymásba szeretnek, és lőn világosság: mindenki elkezd visszalakulni (akarom mondani: feltámadni). Ekkor már nem fertőzésről beszélünk, hanem valami átokról, amit a szerelem varázslatával lehet megtörni. What?

R(omeo) és Julcsi: A nevek beszédesek. R nem emlékszik a nevére, de arra igen, hogy mintha R betűvel kezdődött volna. Aztán itt van a lány, akit véletlenül Julienak hívnak. Egyébként van erkélyjelenet (Ó, R, miért vagy te Zombi, kár... tagadd meg fajod, hisz neved elhajítottad már... esküdj kedvesemmé, és én sem leszek ember többé •hörrr....) Ráadásul megvan a két ellenséges család (élők kontra holtak/járkáló félholtak(?)). Julie apuka legszívesebben szétlőné R-et, majd jön egy nagy drámai családjelenet (ahol szakasztott azon filmek jelenetei jutottak eszembe, ahol a főhőst úgy kell megmenteni, hogy nekiállnak az addigi ellenségei melodrámázni...) A röhej az, hogy mikor R a végén veszélybe kerül, van egy ember, aki megmenti, és mindenki halál lazán (még az élők is) végignézik, hogy az illetőt megölik. Az utolsó pillanatban (mikor már késő) valaki észbe kap, hogy baj van... de sajnos már nem tud segíteni az illetőn... What? Shakespeare is mindig írt a műveibe minimum egy halálesetet (bár az, hogy csak egy szereplőt végez ki olyan ritka, mint a sárga hó: létezik, de azt nem a természet generálta...)

Zombi világ: azt hihetnénk, hogy ez a világ hoz valami újat, valami többet, valami mást, mint az eddigi sztorik. Hihetetlen, de hoz is. Három csoport létezik ugyanis a járkáló lények körében (ha nem vesszük bele az állatokat, és a futó növényeket): Élők, Holtak, Csontik. 
Az Élők az emberek, akik Stadionokban élnek. A műfüvön ugyanis valahogy képesek megtermelni zöldségeket, és akkorák ezek a stadionok, hogy több ezer ember részére komplett városokat tudnak berendezni. Mivel olyan sok az élelmük, hogy porciózni kell, nehogy éhenhaljanak, ezért mindenki gyerekeket gyárt, mert most kell fajfenntartani.
Megtudjuk továbbá, hogy kb. egy éve szorultak be a stadionokba, úgyhogy kijárkálnak portyázni. Mi ebben az abszurd? Egy év alatt a környező részekről nem sikerült berántani minden - még meg nem romlott - élelmiszert? Tudjuk, hogy a városban nincs áram (ergo: a hűtők sem működnek), mégis minden körben sikerül hozniuk gyógyszert, szeszes italt, és ételt... Namár most, ételből a konzervek, és a tartós kaják biztosan elállnak, de egy év alatt, heti több portyával nem sikerült még mindig az összeset becipelni a falak közé? Mennyi kaját halmoztak fel a város azon részén? Illetőleg építkezés folyik, hogy összekössék a különböző stadionokat (ezt a műveletet azért megnéztem volna, hogyan zajlik: hé, srácok, ide kell még beton. Nézd már, jönnek a zombik segíteni... hörrr.....)
Holtak (vagy más néven Husik) azok a mozgó hullák, akiknek van csontjuk, husuk, agyuk, és hogy ezutóbbit el ne veszítsék, emberek agyát eszik (már ha összejön). Azért kell nekik az emberi agy, mert átveszik az áldozat emlékeit, és kicsit újra emberek lehetnek. De valóban kell nekik embert enni? Julie megjelenése után R egyáltalán nem vesz magához ételt, pedig előtte láthatjuk, hogy azért jóval többször éhes - szerintem unatkozik... Julie is elvan evés nélkül, úgyhogy utána R is vígan elvan emberhusi nélkül. Legközelebb pedig, mikor embert ehetne, akkor sem teszi - pedig svédasztalt kap.
Őket irányítják a Csontik, akikről nem tudunk sokat. Hogy születnek? Passz. Csontvázak, akik nem tudnak beszélni, csak járkálnak (gyorsabban, mint a zombik), és ha valami nem tetszik nekik, olyan hangot hallatnak, hogy nem akarod te azt hallani. Olyanok, mint valami ősöregek tanácsa: a holtak csak vadásszanak, ők meg vígan élnek (halnak), miközben a kezükben az irányítás.

Maga a világ jó lenne. R által megismerjük a zombi lét szabályait is, aztán jön Julie, és mindent felrúg. R például tudja használni a lemezjátszót, ismeri John Lenon számait stb. Persze, most mondhatnánk, hogy az agyevéstől emlékszik olyanokra, hogy mi az a Playboy stb. mégis szokatlan egy zombi szájából olyanokat hallani, hogy úgy nézte a Grey anatómiája könyvet (hogy olvasta le a címét?), mint kamasz fiú a Playboyt... Ami viszont még ennél is meglepőbb, hogy a zombik házasodnak, gyerekeket adoptálnak, akiket aztán ugyanúgy visznek iskolába minden nap, mint az élők. A zombik megcsalják egymást, a zombik szexelnek (pedig kifejtik, hogy már nincs vérkeringés ott, ahol merevnek kellene lenniük). R úgy viselkedik, mint egy gondos családapa, pedig elvileg a zombik nem tudnak érezni. A csontik mégis minden zombi gyerek mellé szereznek szülőt, hogy megtanulhassák magukat rohasztani, hogyan kell elkapni egy embert, hogy biztos belehaljon a harapásba stb...

Vannak tehát érdekes megoldások, de onnantól kezdve, hogy R elhagyja ezt a "komfortzónát", összeborul az egész addig felépített világnézet, és semminek nem lesz értelme. Utána a vér és a belsőszervek folyása helyett csak a nyál csorog. A lezáró nagy akciójelenet kb. 10 oldalban el van intézve.

Összességében kapunk két agyatlant (R -et, aki elhagyja a zombi családját, aztán meg csipog a gyerekei miatt, Juliet, aki halál lazának játsza magát, de nem jön be), egy selejtes körítést, miért robbant ki a zombisodás, egy vértengert felváltó nyáltengert, egy erőltetett tanulságot (szeressük egymást emberek), egy zombi változatos Romeo és Júlia történetet (Shakespeare a fejét fogná, ha ismerné ezt a sztorit), és rengeteg laptöltő baromságot, amik miatt csak az időnket vesztegetjük az elolvasásával.


ui.: Azt mondták, a filmre, hogy "aranyos". Majd kiderül....



Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *