Responsive Advertisement

2014. április 24.

Soós Dóra (Kira Bright) - Tündérek (Juno meséi 1.)

Az utóbbi időben éves szinten egyre több meséskönyv kerül a kezembe. Ilyen volt például Lewis Carroll, vagy C.S.Lewis mesés sorozata. 

És most íme, egy magyar írónő könyve, amit egy tündéri héten szereztem be.

A borító alatt hét bájos mese található, melyeknek a főszereplői természetesen tündérek. Tündérek, akikkel mindig történik valami. Mindig akad egy központi probléma, amire meg kell találniuk a megoldást. Néha hibát követnek el, de aztán felismerik, és próbálják rendbehozni.

A színes, képekkel teli oldalak mellett megjelenik mindig Juno, aki egy-egy történet elején elárul egy tanulságot, amihez aztán majd a történet fog kötődni. Olyan igazságokat tár fel, amit nem csak a gyerekeknek, de az idősebb korosztálynak is érdemes lenne szem előtt tartani. 

Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy kisgyerekeknek elalvás előttre remek olvasmány. A történetek rövidsége miatt felolvasni is jó belőle egy fáradt nap után a gyerkőcnek. 

A mesék számát tekintve egy hét minden napjára jut belőle egy. Elalvás előtt olvasva pedig nyugtatóak ezek a rövid, ám bájos történetek. Kicsit olyanná váltam az olvasása közben, mint a tévé maci... no nem olyan barnává vagy plüssé, hanem annyira mesemániássá. A különbség annyi volt, hogy nem a tévé elé ültem le minden este, hanem efölé a könyv fölé. 

Összességében egy nagyon aranyos, nagyon kedves könyvecskéről van szó, amit a kicsiknek a történetei és tanulságai miatt ajánlanék. Egészen kicsi korosztálytól kezdve érthetőek benne a mesék, úgyhogy remekül szórakozhatnak rajta a gyerekek.

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *