Marcello D'Orta könyveit különösnek, furcsának, szókimondónak találtam, és éppen ezért szeretem is a sokszor humoros írásokat, amiket összeválogat.
Anno Timus hívta fel rá a figyelmemet, majd egy barátnőm indított el azon a rögös úton, hogy minden művét meg akarjam ismerni. Ezt a könyvét addig sikerült kiolvasnom, míg egy könyvesboltban várakoztam arra, hogy megtaláljanak nekem egy kötetet...
Anno Timus hívta fel rá a figyelmemet, majd egy barátnőm indított el azon a rögös úton, hogy minden művét meg akarjam ismerni. Ezt a könyvét addig sikerült kiolvasnom, míg egy könyvesboltban várakoztam arra, hogy megtaláljanak nekem egy kötetet...
D'Orta könyveinél már megszokható, hogy a tanító valami téma köré építi fel a könyvét. Ez például a család, a szexualitás, a szaporodás tárgykörök kielemzését mutatja be a jól bevált módon: gyerekek szemszögéből - jobban mondva a gyerekek által íródott, szókimondó dolgozatokból összeollózva.
Előkerül a szexuális nevelés, a házas élet - család -, a szerelem és a szex, némi művészet, némi mitológia, és természetesen a vallást sem mellőzi, mint ahogy más könyveiből sem.
Tehát minden szempontból körüljárja a témát, nem kímélve sem embert, sem állatot, sem vallást, sem családot.
Amiért nem igazán tartottam olyannak, mint a többi könyvét az az, hogy a legtöbb írás nem humoros volt, inkább erőltetett. A gyerekek őszinték, viszont a legtöbb dolgot ebben a témában nem érthetnék... Ennek ellenére rengeteg olyan írás kerül bele a könyvbe, amitől az eddig megszokott bájos irományok helyett inkább csak elborzadtam. Néhol komolyabb hangvételű irományok kerülnek bele, mintha nem is gyerek írta volna, hanem valami butább felnőtt, akinek kiadták, hogy "na, most erről gyárts le valami poénosnak ható írást, jó?"
Az is furcsa számomra, hogy ha már egyszer volt vallási témáról írt könyve (Isten ingyér teremtett bennünket) miért szentel ezúttal ekkora részt vallási megközelítésből, ismételten. A könyv kb. 1/3-a rángatja elő már megint ezt a témát. Igaz, nem emlékszem, hogy lett volna ismétlődő történet (mint ahogy volt anno másik könyveinél, hogy egy történet többen szerepelt), ettől függetlenül lehet, hogy ezt a vallással kapcsolatos kérdéskörök közé tettem volna, hogy egy csokorba legyenek.
Hiányoltam belőle a foszlányos megjegyzéseket (forgácsokat), amik például a Disznóból nem lesz grófkisasszony című munkájában benne voltak. Nem baj, hogy nincsen, de jó lett volna.
Néhány történeten azért sikerült elmosolyodnom, vagy elnevetnem magam, de eltorzította az élményt az, hogy utána általában jött valami olyan történet, ami erőltetett volt, és elvette a kedvemet.
Összességében nézve nem ez volt a legjobban tetsző D'Orta könyv, viszont nem hiszem, hogy ez az utolsó, amit olvasok tőle. Még hátra van két könyv, és addig nem nyugszom, míg azokat is meg nem ismerem ;)
Amiért nem igazán tartottam olyannak, mint a többi könyvét az az, hogy a legtöbb írás nem humoros volt, inkább erőltetett. A gyerekek őszinték, viszont a legtöbb dolgot ebben a témában nem érthetnék... Ennek ellenére rengeteg olyan írás kerül bele a könyvbe, amitől az eddig megszokott bájos irományok helyett inkább csak elborzadtam. Néhol komolyabb hangvételű irományok kerülnek bele, mintha nem is gyerek írta volna, hanem valami butább felnőtt, akinek kiadták, hogy "na, most erről gyárts le valami poénosnak ható írást, jó?"
Az is furcsa számomra, hogy ha már egyszer volt vallási témáról írt könyve (Isten ingyér teremtett bennünket) miért szentel ezúttal ekkora részt vallási megközelítésből, ismételten. A könyv kb. 1/3-a rángatja elő már megint ezt a témát. Igaz, nem emlékszem, hogy lett volna ismétlődő történet (mint ahogy volt anno másik könyveinél, hogy egy történet többen szerepelt), ettől függetlenül lehet, hogy ezt a vallással kapcsolatos kérdéskörök közé tettem volna, hogy egy csokorba legyenek.
Hiányoltam belőle a foszlányos megjegyzéseket (forgácsokat), amik például a Disznóból nem lesz grófkisasszony című munkájában benne voltak. Nem baj, hogy nincsen, de jó lett volna.
Néhány történeten azért sikerült elmosolyodnom, vagy elnevetnem magam, de eltorzította az élményt az, hogy utána általában jött valami olyan történet, ami erőltetett volt, és elvette a kedvemet.
Összességében nézve nem ez volt a legjobban tetsző D'Orta könyv, viszont nem hiszem, hogy ez az utolsó, amit olvasok tőle. Még hátra van két könyv, és addig nem nyugszom, míg azokat is meg nem ismerem ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése