Régóta szerettem volna beszerezni, viszont úgy tűnt, a fogadás miatt még egy ideig el fog ez húzódni. Ekkor jött egy bájos, szeretetre méltó segítő Panna személyében, akitől kaptam egy aranyos csomagot.
Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de nagyon hálás vagyok ezért a meglepetésért! Köszönöm, Hiranneth!
 |
| Panna csomagja: Méregnaplók, Dramacon, egy gyönyörű mangarajz. Nagyon szépen köszönöm!!! |
Él valahol egy lány, aki 16 éves. Elzárták a nagyvilágtól a Hulne-apátság falai közé, ahol apjával, egy gyógyszerésszel él együtt. Egy szép napon azzal csörtet be hozzájuk egy férfi, hogy hozott egy különös/különleges fiút - méghozzá egyenesen az elmegyógyintézetből. A fiú neve Gyom, és úgy hírlik, teájával meggyógyította az intézet lakóit. Az őrjöngők lecsillapodtak különleges főzetétől, amiről fogalmuk sincs, mi lehetett. Miután a lakók meggyógyultak, település lakói kezdtek el furcsán viselkedni, ismét munkát adva ezzel az intézetnek.
Gyomot végül befogadják az apátság falai közé, és a gyógyszerész próbálja kitalálni, mi lehet a fiú titka, hogy lehet, hogy annyi mindent tud a növényekről. A megszállott "méregkeverő", Thomas Luxton lányára, Jessaminera bízza Gyom gondozását, és a két fiatal között egyre szorosabb kapcsolat kezd kialakulni, miközben a fiú egyre többet ad át tudásából.
Viszont, a Méregkert lakói mindent meg akarnának változtatni. A mérgező növények, melyeket Thomas Luxton a világ minden tájáról hozott, el vannak zárva egy lakattal a gyerekek, és a kíváncsi szemek elől. De vajon meddig maradhat ez így, és mi történik, ha eltűnik a lakat az ajtóról?
Hihetetlen és lenyűgöző ifjúsági regény, mely meglehetősen sötét, borongós, néhol mégis könnyed és ártatlan. Az, ahogy a két gyerek kezd felnőni, ahogy rájönnek az igazságra, ahogy kibontakozik köztük a szerelmi szál... Maryrose Wood tökéletesen eltalálta. Részletesen kidolgozott mű, ahol a növények bemutatása, a hatásaik ismertetése is érdekesen kivitelezett, és annak ellenére, hogy vannak benne ilyesfajta leírások, letehetetlen darab. Minden összeillik a legapróbb részletig, és aminek eleinte nincs is értelme, később mégis kiderül, hogy fontosabb volt, mint amilyennek eleinte látszott.
Az hamar kitalálható, hogy csinálja Gyom, amit csinál, és akadnak benne sablonok, az írás módja, és a stílusa mégis feledteti mindezt. Élvezhető, gördülékeny olvasmány, érdekes, gótikus elemeket tartalmazó történettel. Az pedig, hogy nem kifejezetten "happy end" lezárása van, még közelebb hozza a valósághoz az egészet.
A szereplők tekintetében elmondható, hogy nem mozognak sokan a színen. Mr. Luxtonon, Gyomon, és Jessaminenen kívül csupán egy-két karakter fordul meg (rövidebb időre), illetve többekről esik még szó. Ez azért lehetséges, mert Jessamine szemszögéből láthatjuk első sorban a történéseket (E/1-ben, jelen időben), később Gyom veszi át a stafétát egy rövidke ideig, és a gyerekek nem találkoznak szinte senkivel. Ez is remekül érzékelteti, mennyire el vannak zárva a külvilágtól, a többi embertől. És mégsem hiányzik, hogy még több szereplő mozogjon az előtérben, pont annyian vannak, amennyinek lennie kell.
Mindezek mellett a karakterek legnagyobb pozitívuma, hogy nem marionettek, hanem érző lelkek, akik ki vannak dolgozva.
Az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, hogy a stílus nem vált, mikor Gyom veszi át a mesélő szerepét.
Összességében nézve meglehetősen toxikus olvasmány: megmérgezi az olvasót, aki lázasan addig marad a rejtélyes, sötét világában, míg el nem éri az utolsó betűt...
Gyomot végül befogadják az apátság falai közé, és a gyógyszerész próbálja kitalálni, mi lehet a fiú titka, hogy lehet, hogy annyi mindent tud a növényekről. A megszállott "méregkeverő", Thomas Luxton lányára, Jessaminera bízza Gyom gondozását, és a két fiatal között egyre szorosabb kapcsolat kezd kialakulni, miközben a fiú egyre többet ad át tudásából.
Viszont, a Méregkert lakói mindent meg akarnának változtatni. A mérgező növények, melyeket Thomas Luxton a világ minden tájáról hozott, el vannak zárva egy lakattal a gyerekek, és a kíváncsi szemek elől. De vajon meddig maradhat ez így, és mi történik, ha eltűnik a lakat az ajtóról?
Hihetetlen és lenyűgöző ifjúsági regény, mely meglehetősen sötét, borongós, néhol mégis könnyed és ártatlan. Az, ahogy a két gyerek kezd felnőni, ahogy rájönnek az igazságra, ahogy kibontakozik köztük a szerelmi szál... Maryrose Wood tökéletesen eltalálta. Részletesen kidolgozott mű, ahol a növények bemutatása, a hatásaik ismertetése is érdekesen kivitelezett, és annak ellenére, hogy vannak benne ilyesfajta leírások, letehetetlen darab. Minden összeillik a legapróbb részletig, és aminek eleinte nincs is értelme, később mégis kiderül, hogy fontosabb volt, mint amilyennek eleinte látszott.Az hamar kitalálható, hogy csinálja Gyom, amit csinál, és akadnak benne sablonok, az írás módja, és a stílusa mégis feledteti mindezt. Élvezhető, gördülékeny olvasmány, érdekes, gótikus elemeket tartalmazó történettel. Az pedig, hogy nem kifejezetten "happy end" lezárása van, még közelebb hozza a valósághoz az egészet.
A szereplők tekintetében elmondható, hogy nem mozognak sokan a színen. Mr. Luxtonon, Gyomon, és Jessaminenen kívül csupán egy-két karakter fordul meg (rövidebb időre), illetve többekről esik még szó. Ez azért lehetséges, mert Jessamine szemszögéből láthatjuk első sorban a történéseket (E/1-ben, jelen időben), később Gyom veszi át a stafétát egy rövidke ideig, és a gyerekek nem találkoznak szinte senkivel. Ez is remekül érzékelteti, mennyire el vannak zárva a külvilágtól, a többi embertől. És mégsem hiányzik, hogy még több szereplő mozogjon az előtérben, pont annyian vannak, amennyinek lennie kell.
Mindezek mellett a karakterek legnagyobb pozitívuma, hogy nem marionettek, hanem érző lelkek, akik ki vannak dolgozva.
Az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, hogy a stílus nem vált, mikor Gyom veszi át a mesélő szerepét.
Összességében nézve meglehetősen toxikus olvasmány: megmérgezi az olvasót, aki lázasan addig marad a rejtélyes, sötét világában, míg el nem éri az utolsó betűt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése